Egészségesek, boldogok és rendkívül fáradtak.


Helyi idő szerint szerda délután startolt el a SpaceX első amatőr űrhajósokból álló űrhajója. A floridai Kennedy űrrepülőtérről induló Inspiration4 névre keresztelt misszió a jól ismert Falcon 9-es hordozórakétával és a SpaceX Dragon automatizált űrkapszulájával történt, a fedélzetén négy civil utassal. Az esemény az űrturizmus egyik sorsdöntő pillanata volt.

A négy amerikai űrturista "5,5-szer kerülte meg a Földet, elvégezték az első tudományos kutatásokat, és elfogyasztottak néhány űrkaját, mielőtt lefeküdtek volna. Teljesen jól vannak"

– közölte Elon Musk cége.

A milliárdos Jared Isaacman, Hayley Arceneaux orvosasszisztens, Sian Proctor geotudós és Chris Sembroski űrkutatási adatgyűjtő mérnök olyan magasságban kering a Föld körül, amely időnként eléri az 590 kilométeres magasságot.

Ez messzebb van az űrben, mint a Nemzetközi Űrállomás, amely 420 kilométeres magasságban kering.

A küldetés célja, hogy 200 millió dollárt gyűjtsenek a St Jude's Children's Research Hospital számára, és tanulmányozzák a mélyűr biológiai hatásait az űrhajósok szervezetére.

A fő cél azonban annak bebizonyítása, hogy a világűr az átlagemberek számára is elérhető, mivel az Egyesült Államok és a SpaceX-hez hasonló magáncégek igyekeznek kereskedelmi forgalomba hozni a kozmoszt.

A figyelmetekbe ajánljuk