kékszemű ikerpár egyenesen belenéz a kamerába

Évente mintegy 1,6 millióan, minden 42. gyerek ikerként jön világra.


A gyermekvállalás egyre későbbre tolódása, valamint a mesterséges megtermékenyítés különböző módszereinek hatására az elmúlt 40 évben egyharmadával növekedett az ikerszületések száma – olvasható a Reproduction Medicine című tudományos lapban bemutatott jelentésben, melyről az MTI számolt be.

Christiaan Monden, az Oxfordi Egyetem kutatójának – kiegészülve munkatársaival – számításai alapján 2010 és 2015 között 165 országban ezer születésből 12 ikerszületés volt, ezzel ellentétben 1980 és 1985 között még ezer szülésre 9 ikerszülés jutott 112 ország adatai alapján.

A legtöbb ikerpár – mintegy 80 százalékuk – Afrikában és Ázsiában jön a világra, de a nyugati országok is felzárkóznak: míg az arány Afrikában stabil maradt maradt, kontinensünkön 60, Észak-Amerikában viszont már 71 százalékkal növekedett. Ázsiában az arány 32 százalékkal nőtt.

A tudósok szerint a számok arra utalnak, hogy az értékek Európában és Észak-Amerikában elérték a csúcsot. A növekedés nagyrészt a kétpetéjű ikreknél megfigyelhető, míg az egypetéjűeknél alig változott. Ezt a szakértők főként a mesterséges megtermékenyítéssel hozzák összefüggésbe, de az anya életkora is szerepet játszik.

Monden szerint azért is lehet csúcsértékről beszélni, mert a hangsúly egyre inkább az egybabás szülésre kerül:

„Ez azért is fontos, mert az ikerterhességeknél nő a babák és gyerekek magasabb halálozási aránya, magasabb az anyák és a gyerekek komplikációkockázata a terhesség alatt, a szülés során és a szülést követően."

Az ikrek esetében több a szülési szövődmény, gyakrabban érkeznek korán, alacsonyabb születési súllyal, valamint nagyobb a halvaszületés kockázata is.

Különösen Afrikában születik sok kétpetéjű iker, ezen belül Nyugat-Afrikában magas az ikerszületések száma. Valószínűleg a genetikai hajlam fontos szerepet játszik ebben.

A kétpetéjű ikrek aránya leginkább Afrikában magas, azon belül is a kontinens nyugati részén, amiben valószínűleg a genetikai hajlam játszik fontos szerepet. Afrikában az ikreknél különösen nagy a gyerekkori halálozás kockázata. Így bár egyre jobban közelít az európai és afrikai országok ikerszületéseinek aránya, a túlélési esélyeket tekintve hatalmasak a különbségek.

Az alacsony és közepes bevételű országokban születő ikrek sorsára ezért különös figyelmet kellene fordítani - vélik a tudósok.

Afrika Szaharától délre elterülő részén évente több mint 200 ezer gyerek veszíti el ikertestvérét életük első évében.


A figyelmetekbe ajánljuk