Elmarad a Holdra szállás 2024-ben – a NASA késik az űrruháival
Getty Images

Az utolsó misszió a Holdon 1972-ben

Elmarad a Holdra szállás 2024-ben – a NASA késik az űrruháival

A tervek amúgy is merészek voltak, de egy új jelentés szerint már több ponton elbukott a kitűzött cél.

A NASA még 2019-ben jelentette be az Artemis-programot. A misszió célja, hogy 2024-ben újra embert lépjen a Hold felszínére. A feszes ütemterv tartásához a NASA mérnökeinek rohamtempóban kell dolgozniuk:

beszédes adat, hogy az utolsó utazás az Apollo–17 legénységének sikerült még 1972-ben, azaz 52 évvel ezelőtt.

Az űrhivatal az első fontosabb lépéseket már tavaly megtette, és kiválasztották azt a 18 űrhajóst, akik egy közös kiképzésen részt vesznek, hogy a végén egy férfi és egy nő (az első) elmondhassa magáról, hogy a Holdon járt.

Most úgy tűnik, hogy a lehetséges űrhajósok ugyan megvannak, de az űrruháik nem lesznek készen.

Elkészült ugyanis a NASA Főfelügyeleti Hivatalának (OIG) 40 oldalas jelentése, amely szerint szinte biztosan nem valósulhat meg a tervezett 2024-es Holdra szállás

A jelentés ugyan több pontban leszögezi, hogy miért nem lehet tartani a tervezett dátumot, de ennek is az egyik legérdekesebb pontja, hogy a kifejezetten az Artemis-misszióra tervezett Exploration Extravehicular Mobility Unit (xEMU) űrruha nem fog időben elkészülni.

Ahogy a The Verge cikkéből kiderül,

a NASA már így is 420 millió dollárt költött űrruha-fejlesztésre, de további 625,2 millió dollárt invesztál majd bele. Ez az összeg átszámítva több mint 300 milliárd forint.

A jelentés szerint a ruhán belül kifejezetten a szkafanderrel akadtak problémák, amelyet a NASA már úgy tervezne meg, hogy azok a Mars-expedíciókra is alkalmasak legyenek. Furcsa adat lehet, de az űrügynökség közel 40 év után kezdett bele új űrruha fejlesztésébe.

A csúszás oka a dokumentum szerint a világjárvány, technológiai nehézségek és a költségvetési hiány.

Mindezt természetesen Elon Musk rögtön kommentálta egy Twitter-bejegyzésben: a SpaceX-vezér felajánlotta, hogy elkészítik ők az űrruhákat.


A figyelmetekbe ajánljuk