És mindez valóság. Rengeteg település lát abban fantáziát, hogy a gyönyörű természeti adottságaikat vagy festői környezetüket kihasználva külföldieket édesgessenek magukhoz. A pénzügyi ösztönzőkkel a települések és a kalandra vágyó külföldieknek is egyaránt jól járhatnak – a hirdetések véletlen örvendenek nagy népszerűségnek. Kiválasztottunk öt nagyszerű lehetőséget, de a lista közel sem teljes. A jövőben bővíteni is fogjuk.

Spanyolország

Ponga

Shutterstock

Annak ellenére, hogy Spanyolország egy sokszínű és gyönyörű ország, néhány régiónak nem megy túl jól. A 20. század végén végbement városiasodás ahhoz vezetett, hogy rengetegen elhagyták a hagyományos, mezőgazdaságra épülő falvakat a nagyvárosok javára.

Az elvándorló emberek által hátrahagyott házak és vállalkozások ma még mindig a helyükön állnak, és égető szükség van a felújításokra.

Ezért is vállalta sok helyi önkormányzat magára, hogy a szakképzett emberek odaköltözésének ösztönzésével újjáéleszti őket.

Az egyik ilyen helyszín az asztúriai tartományba tartozó Ponga városa, ahol a családok 3000 eurót, azaz nagyjából egymillió forintot kapnak a letelepedésük elősegítésére, valamint további 3000 euró is jár minden ott született gyermek után.

Egy másik település a galíciai hegyekben található Rubiá: itt az önkormányzat havi 100-150 euróval (35 ezer- 52 ezer forint) egészíti ki az odaköltözők jövedelmét

Svájc

Albinen  sv\u00e1jc falu hegy

Albinen

Shutterstock

A 45 év alatti külföldiek számára kifejezetten csábító lehet egy távoli falu, Albinen ajánlata: ha valaki ideköltözik , a település 25 200 dollárt, azaz nagyjából 7,5 millió forintot kínál neki.

A falu szintén a fogyatkozó lakossággal küzd, aminek fellendítéséért Albinen tanácsa hatalmas készpénzes ösztönzést kínál nem csupán felnőtteknek: a gyerekek után 10 000 dolláros (3 millió forint) kifizetésre lehet számítani.

Mindennek feltétele, hogy 10 évig a településen kell maradni. Ennek az ajánlatnak a rossz híre, hogy csupán svájci lakosok kaphatják meg a bónuszt. Ehhez összesen 12 évet kell Svájcban élni (vagy 5 évet B. típusú azonosító engedéllyel), vagy svájci személyt kell feleségül venni, és 10 év alatt le kell tenni az állampolgárságot.

Ettől független a friss alpesi levegő és a világ egy legmagasabb fizetéseivel kecsegtető Svájc jó választás lehet hosszútávra.

Olaszország

Candela

Candela

Shutterstock

Olaszország nem csupán a hírhedt egyeurós ingatlanjaival csábítja a külföldieket a településekbe.

Candela

A Puglia régiójában található festői középkori falu, Candela is szívesen várja vendégeit. Candela szépségével és olaszos életmódjával az egyik legautentikusabb település, amelyet sokszor „Kis Nápoly"-nak is becéznek – nem mellesleg Olaszország egyik legbiztonságosabb települése.

A városvezetés számos készpénzes kifizetést kínál: az egyedülállók 800 eurót (280 ezer forint), a párok 1200 eurót (420 ezer forint), a családok pedig akár 2000 eurót (700 ezer forint) is kaphatnak, ha Candelába költöznek. Emellett adójóváírás is elérhető, amely számos szolgáltatás költségét fedezi.

A kifizetés egyetlen kikötése, hogy a letelepedést kifejezetten a faluba kell kérvényezni, és nem kevés, legalább 7500 eurós (2,6 millió forint) fizetéssel kell rendelkezni.

Santo Stefano di Sessanio

Santo Stefano di Sessanio

Shutterstock

Santo Stefano di Sessanio

Ha ennek nem felelnénk meg, más olasz városok is követik a példát. Az Abruzzo régióban található Santo Stefano di Sessanio nemrégiben kezdett el akár 44 000 eurós támogatást nyújtani annak érdekében, hogy 18-40 év közötti új lakosokat ösztönözzön arra, hogy az apócska falu utcái között éljenek.

Aki részt akar venni a programban, annak olasz lakcímkártyával kell rendelkeznie. Uniós és nem uniós állampolgárok is részt vehetnek benne. Az új lakosoknak pedig vállalkozást kell nyitniuk, és legalább 5 évig a faluban kell maradniuk.

Kalábria

Utolsóként Kalábria régiója csatlakozott a listához.

A régió az olasz csizma „lábujját" képezi, és több településen is nagymértékű a népességcsökkenés. Számos faluba pályázhatnak 40 év alattiak, akik két-három évig nagyjából havi 1000 euróra (350 ezer forintra) is jogosultak lehetnek.

Ez összeadva pedig szép kis összeg: nagyjából tízmillió forint is ütheti a markunkat.

A települések listája a CNN cikkében megtalálhatóak

Írország

\u00edrorsz\u00e1g f\u0151v\u00e1rosa, dublin

Dublin

Unsplash/Diogo Palhais

Írország nem feltétlen a letelepedni vágyókat keresi. Az ország hozzáértő vállalkozókat keres akik új vállalkozást indítanának – a fiatalok elcsábítása érdekében pedig egy befektetési alapot is létrehoztak.

Ez azt jelenti, hogy a vállalkozás indulótőkéjét maga az ír kormány fizeti. Az Enterprise Ireland nevű program célja, hogy támogassa a munkahelyteremtést és az Írország exportbevételeit. Ehhez pedig még írnek sem kell lenni, csupán az országban kell bejegyezni a céget.

A feltételek között szerepel, hogy a vállalkozásnak legalább 10 munkahelyet és egymillió eurós árbevételt kell teremtenie az első 3 év során.

Hogy Írország mindezt komolyan gondolja, meggyőző lehet, hogy a tavalyi program keretében keretében több mint 120 millió eurót ítéltek oda induló vállalkozásoknak.

Mauritius

Mauritius

Unsplash/Xavier Coiffic

A Madagaszkártól keletre elhelyezkedő festői sziget szintén a vállalkozókat keresi: 20 000 mauritiusi rúpiát (nagyjából 150 ezer forint) ajánl fel a szigetre költöző induló vállalkozásoknak. Mauritius festői vidéke, irigylésre méltó éghajlata és élővilága már önmagában egy jó hívószó lehet.

A támogatáshoz mindössze egy egyedi és jövetelmező üzleti ötletet kell bemutatni a helyi bizottságnak.

Emellett további ösztönzők is vannak: ha a vállalkozó képes felvenni még egy diplomás munkaerőt, aki szintén a programon keresztül regisztrált, akkor a teljes bérét a szigetország finanszírozza egy évig.

Forrás: William Russel


A figyelmetekbe ajánljuk