self mirror eyes

4 tipp az önmegvalósításhoz tudományos szemmel

Az önmegvalósítás mindenkinek mást jelent, ám a pszichológiában van egy egységes meghatározása.


Az önmegvalósítás ötlete Abraham Maslow neves pszichológus emberi motiváció elméletéből származik. Maslow azt feltételezte, hogy kielégítetlen igények vezérlik a viselkedésünket. Először az olyan szükségleteket kell kielégíteni, mint az étvágy, szomj és a biztonság iránti szükséglet, majd a társadalmi kapcsolat és az önbecsülés elérésére törekszünk. Miután ezeket elértük, tovább léphetünk az önmegvalósítás keresésére, vagyis teljes potenciálunk elérésére.

Később a pszichológiában felmerült egy további szükséglet is, ez nem más, mint az önmegvalósításon túli transzcendencia.

Maslow szerint az alacsonyabb szintű igények hiányszükségletek. Szükségünk van rájuk a túléléshez, ezért elsőbbséget élveznek. Az önmegvalósítás azonban egy növekedési igény. A személyes növekedést a jóllét döntő előfutárának tekintik. Az önmegvalósításhoz tartoznak a következő vágyak:

  • Vágy, hogy jobbá tegyük a rossz helyzeteket
  • Vágy arra, hogy létrehozzunk valamit, ami jobbá teszi a világot
  • Mások jutalmazásának és dicséretének vágya

Hogyan érhetjük el mindezt?

1. Ápoljuk a nyitottságot

Ha fekete-fehérben gondolkodunk, elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, melyek által tanulunk, növekedünk és megtapasztaljuk azokat a dolgokat, amelyek több értelmet nyújthatnak életünknek. Emiatt az önmegvalósítás magában foglalja az alternatív információk és nézőpontok iránti nyitottságot A problémákat érdemes kreatív módon és különböző szempontokból is megvizsgálni.

2. Gondoljunk az értékeinkre

Ha valaki önmegvalósításra törekszik és a legjobb önmagává szeretne válni, akkor fontos, hogy először tisztázza értékeit. Amennyiben arra törekszünk, hogy olyan célokat érjünk el, amelyek ellentétesek értékeinkkel, a végén még rosszabbul érezhetjük magunkat.

3. Elégítsük ki szeretetigényünket

Amikor az önmegvalósításra gondolunk, sokan igazából azt hisszük, a megbecsülésről van szó. Vágyunk arra, hogy szeressenek, tartozzunk valahová, legyen egy karrierünk. Nincs ezzel semmi baj. Maslow szerint csak ezek után következhet be az önmegvalósítás, ezért fontos, hogy kielégítsük ezeket. Amikor azt érezzük, hogy szeretnek és tisztelnek minket, könnyebb lehet a figyelmünket a személyes növekedésre és az önzetlen tevékenységekre fordítani.

4. Éljünk hitelesen

Mindannyian más célokat akarunk elérni, különböző álmaink vannak. Tárjuk fel, hogy mi az, amit valójában szeretnénk, mert csak ebben teljesedhetünk ki, ne éljük mások életét.

Az önmegvalósítás egy életre szóló törekvés. Némi erőfeszítéssel lehetőségünk adóthat megtapasztalni mindazt, amit az önmegvalósítás kínálhat.

(Forrás: Psychology Today)


A figyelmetekbe ajánljuk