ufo föld

A Föld végét is jelentheti, ha megpróbálunk kapcsolatba lépni a földönkívüliekkel

Egy fizikus szerint egyetlen önjelölt ufóleső is befolyásolhatja a Föld sorsát.


Az elmúlt időszakban több olyan felvétel is nyilvánosságra került, amelyen az amerikai haditengerészet katonái különböző azonosítatlan repülő tárgyakkal találkoznak. Nem véletlen, hogy rengetegen UFO-lázban égnek, és különböző elméleteteket gyártanak a jelenségekről, vagy éppen elérhetővé tesznek minden UFO észleléssel kapcsolatos dokumentumot a CIA könyvtárából teljesen legálisan.

A nagy érdeklődés hatására a Pentagon is bemutatja június végén a régóta várt ufós jelentését. Itt valószínűleg nem lesz semmi megmagyarázva, csupán az Egyesült Államokon kívüli országok gyanús tevékenységét kívánja majd jobban feltérképezni.

Azonban vannak olyan szakértők, akik nem lelkesednek a nagy kíváncsiskodásért.

Mark Buchanan fizikus és a Nature korábbi szerkesztője szerint inkább hálásnak kell lennünk azért, hogy még nincsenek bizonyítékaink az idegen civilizációk létezéséről. Buchanan szerint kifejezetten veszélyes lehet kapcsolatba lépni földönkívüliekkel; főleg úgy, hogy azt sem tudjuk pontosan, hogy mindez biztonságos-e.

A fizikus a The Whasington Postban közölt írásában felhívja a figyelmet a szervezetlenség hiányára is:

„Az idegenek kutatása, a technológiai kifinomultság és az ezekkel járó kockázat olyan szakaszba érkezett, amely szigorú szabályozásra szorul nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt"

– írta.

Szerinte az egyik legnagyobb veszélyt az amatőr csillagászok és az önjelölt ufókutatók jelentik, akik „az egész bolygó jövőjét befolyásoló akciókat" is végrehajthatnak egyedül. Buchanan azt is állította, hogy mivel a Naprendszerünk viszonylag fiatal, más civilizációk évmilliókkal előttünk állhatnak. A történelem pedig megmutatta, mi történik akkor, amikor egy technológiailag fejlett társadalom találkozik egy kevésbé fejlett társadalommal.

Buchanan szerint, amíg nincsenek megfelelő szabályozások, addig „bölcsebb várni" a nagyobb baj elkerülése érdekében.

(Futurism)


A figyelmetekbe ajánljuk