Amikor azt hisszük, létezhet feltétlen szeretet, nem számolunk bizonyos emberi faktorokkal.


Nagyon gyakori az, hogy elvárjuk, párunk, barátunk vagy családtagunk feltétel nélkül szeressen minket. Reménykedünk abban, hogy nem kell kompromisszumot kötnünk, és hogy rögtön megbocsátanak nekünk, amikor megbántottunk valakit. Az élet azonban nem így működik.

A kapcsolatok korai szakaszában, a mézeshetek szakaszban tűnhet úgy, hogy a feltétlen szeretet valóban örökre működhet.

Amikor a kezdeti szenvedély csökkenni kezd, a felek rájönnek, hogy igényeik különböznek és kompromisszumot kell kössenek az együttmaradás érdekében.

Ha jobban belegondolunk a gyerekkorunkba, nem kaphattunk feltétlen szeretetet senkitől. Vagy nem elégítették ki szükségleteinket, vagy többet áldoztak a saját idejükből szüleink, tehát kompromisszumot kötöttek. Később elvárták tőlünk, hogy egy adott módon viselkedjünk, tehát valamilyen feltétellel szerettek minket.

Egy párkapcsolat azonban nem attól jó, hogy a kezdetektől feltétel nélkül szeretünk, hanem hogy lemondunk ezekről a feltételekről.

Ahhoz, hogy felmérjük, milyen szeretetet adunk és kapunk, érdemes felmérni néhány dolgot a jelenlegi kapcsolat vagy a legutolsó kapcsolat alapján.

Ezek közé tartozik az, hogy mi az, amit szívesen adunk a másiknak és mi az, ami áldozatot követel. Mi az a dolog, amiért nem várunk semmit cserébe? Milyen áldozatokat hoz értünk szerintünk a másik?

Ha feladjuk a feltétlen szeretet illúzióját, sokkal jobbak lehetünk kapcsolatainkban. Elfogadhatjuk azt, hogy minden embertől különböznek szükségleteink és vágyaink, és ez így van jól.

(Forrás: Psychology Today)


A figyelmetekbe ajánljuk