Vezető klubok, köztük a Real Madrid, a Manchester United és a Juventus is az alapítók között van. Az UEFA, FIFA, a bajnokságok, jelenlegi és volt játékosok, továbbá edzők, de még nagy klubok is tiltakoznak az ellen, hogy érvénybe léphessen.


Váratlanul bejelentette 12 csapat, hogy megalapították az úgynevezett Szuper Ligát, ami a Bajnokok Ligáját kívánná kiváltani. Az alapító klubbok között a következő csapatok szerepelnek:

  • Arsenal (jelenleg 9. a bajnokságban)
  • Chelsea (jelenleg 5. a bajnokságban)
  • Liverpool (jelenleg 6. a bajnokságban)
  • Manchester City (jelenleg 1. a bajnokságban)
  • Manchester United (jelenleg 2. a bajnokságban)
  • Tottenham Hotspur (jelenleg 7. a bajnokságban)
  • Atletico Madrid (jelenleg 1. a bajnokságban)
  • Barcelona (jelenleg 3. a bajnokságban)
  • Real Madrid (jelenleg 2. a bajnokságban)
  • AC Milan (jelenleg 2. a bajnokságban)
  • Inter Milan (jelenleg 1. a bajnokságban)
  • Juventus (jelenleg 4. a bajnokságban)

Ehhez lenne szükség még 3 alapítóra, ezzel létrejönne a 15 alapcsapata a tornának. A maradék 5 helyet egy előselejtezős tornán döntenék el, ahol a szezonban nyújtott teljesítménnyel lehetne bekerülni minden évben. Eközben az alapcsapatok a modell szerint a bajnokságban is versenyeznének. Ebben persze a problémás rész, hogy az alapító csapatok helye örökre fix lenne ebben a rendszerben, folyamatos anyag előnyt teremtve más csapatokkal szemben, a bajnokságban nyújtott aktuális teljesítményüktől függetlenül.

A Szuperliga elnöke Florentino Perez, a Real Madrid elnöke, két alelnöke pedig a Juventus elnök Andrea Agnelli és a Manchester United elnök Joel Glazer. Agnelli az UEFA-ban betöltött pozíciójáról a bejelentéssel egyszerre le is mondott. Az UEFA reakcióként pedig bejelentette, hogy aki részt vesz a Szuperligában, az nem vehet részt semmilyen versenyükben. Sem EB-n, sem a BL-ben, sem az EL-ben, de még a bajnokságokban sem. Csatlakozott hozzá a FIFA, ami szintén megerősítette korábbi álláspontját: aki részt vesz a Szuperligában, azt kizárják minden FIFA hatásköre alá tartozó versenyből.

A hiányzó nagy klubok közt találjuk a PSG-t, aminek tulajdonosa az UEFA-ban is fontos pozíciót tölt be, így érdekeivel ütközik, hisz az UEFA érdekeltségei közé tartozik a Bajnokok Ligája is. A német klubok pedig elzárkóznak ettől, mondván, hogy megölné a futballt. Emellett az 50+1-es szabály is megakadályozza őket, Németországban a szurkolóknak a klubjukban többletaszavazatuk van. Ezzel 1998-ban a nem kívánt tulajdonosváltásokat kívánták megakadályozni.

Emellett a Szuperligát ellenzőkhöz csatlakoztak volt és jelenleg is aktív labdarúgók is. Gary Neville kikelt a csatlakozó angol klubok ellen, a PSG-ben focizó Ander Herrera szerint pedig ezzel a gazdagok el akarják lopni azt, amit az átlagemberek teremtettek. Özil a hagyományra hivatkozott, hozzá csatlakozott Sir Alex Ferguson is, aki azt mondta, ez a futball 70 éves történelmének vége lenne, kidobva azt az ablakon. A német, a spanyol és az angol bajnokság is tiltakozását fejezti ki a dolog ellen. Várhatóan az olaszok is csatlakoznak a bojkotthoz, ma tárgyalnak róla a klubok.

Az UEFA eközben bejelentette saját új modelljét a Bajnokok Ligája lebonyolítására. Kibővíti a létszámot 32-ről 36-ra, a csapatok 6 fős csoportokba lesznek osztva, az úgynevezett svájci modell mentén. Ezzel minden csapatnak 10 meccset kellene a csoportjában játszania, 5-öt otthon, 5-öt idegenben. Ezzel 100-zal több Bajnokok Ligája meccs keletkezne, a csoportkör után már marad a klasszikus kieséses rendszer. Így pedig aki BL-döntőig jut, az összesen 13 meccs helyett 17-et játszik. Vagyis több meccsen kell bizonyítani a résztvevőknek.

(Forrás: CBS Sports)


Friss

Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 05.18.


Kedd reggel Karinthy Frigyes gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy az élet egy nagy körforgás.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk