Mindenki álmodik, de van, aki nem emlékszik rájuk. Mit tud a tudomány jelenleg az álmokról?
Egy új könyv Amikor az agyak álmodnak (When brains dream) címmel próbálja összefoglalni az eddigi kutatási és elméleti, emberi álmokkal kapcsolatos eredményeket.
Az álmokról eddig Sigmund Freud álomfejtő munkája jelentette a legnagyobb elméleti áttörést. A híres pszichoanalitikus a tudattalan feldolgozás álombeli munkájából írt könyvet Álomfejtés címmel. Szerinte az álom a tudattalanhoz vezető királyi út. Az idegtudomány azóta megállapította, hogy létezik REM alvás, amit gyors szemmozgások jellemeznek, valamint nREM alvás, melyben ritkábban szerepelnek álmok. Sőt, arra is rájöttünk, hogy vannak bizonyos alvási rendellenességek, amelyekben részt vesz az álmodás is, ilyen a narkolepszia, vagy az alvajárás.
A REM fázis alatt az agyunk leállítja a szerotonin és a noradrenalin termelődést és csökken a frontális kéreg aktivitása, ami azt jelenti, hogy a logikus döntések meghozatalára tett erőfeszítés nem tud végbe menni, emiatt lehetnek olyan kuszák és logikátlanok álmaink. A gátlásaink is feloldódnak ilyenkor, ezért olyan érzelmekkel és gondolatokkal találkozhatunk, melyekkel nappal nem feltétlenül futnánk össze. Ez a folyamat, ahogyan az elménk elvándorol, növeli a kreativitást.
Az álom előidézés továbbá egy olyan módszer, amivel feldolgozhatjuk egy problémánkat. Ehhez egy adott problémára kell koncentrálnunk lefekvés előtt, amire válaszként születhet egy álom. Reggel írjuk le ezt az álmot és vizsgáljuk meg, hogy mit mond el a problémáról. Terápiában is jól lehet dolgozni a problémákat feldolgozó álmokkal.
Egy kognitív-tapasztalati modellben továbbá az álmodó a terápiában felidézi a számára intenzív álomképeket, melyeket bizonyos életeseményekkel próbál összekötni. Trauma után a rémálmokat emellett az elszenvedők az IRT (Imagery Rehearsal Therapy) keretén belül tudják feldolgozni.
Az álmokról tehát Freud óta rengeteg mindent megtudtunk. Érdemes a tudomány mai álláspontját alkalmazni annak érdekében, hogy álmaink ne csak társaink, de segítőink is legyenek.
(Forrás: Psychologytoday)
