man holding rope

Egy új tanulmánynak köszönhetően pontosan tudjuk, hogy mikor.


Azt már eddig is tudtuk, hogy európaiak már jóval Kolumbusz Kristóf előtt is jártak Észak-Amerika területén. Ugyanakkor azt nem, hogy pontosan mikor. Most viszont egy új technológia bevetésével a pontos dátumát is meg tudták határozni, hogy a vikingek mikor is telepedtek le Újfundland partjainál, a mai Kanadában.

A tudósok elemezték azokat a famaradványokat, amiket még a híres északi hódítók vágtak ki, megvizsgálva a gyűrűiket. Ennek köszöhetően pedig minden eddiginél pontosabb dátummal tudtak szolgálni azt illetően, hogy a rövid idejű letelepedés mikor is történt. Érdekes módon pontosan ezer évvel ezelőtt éltek ott.

A különleges kutatás ugyanis megállapította, hogy a vikingek a fát 1021-ben vágták ki. Azt nem tudni, hogy ekkor érkeztek-e, a letelepedés egy folyamat. A fákat használhatták sérült hajójuk javítására, vagy éppen ház építésére is. Egy dolog viszont biztos, 1021-ben éppen Észak-Amerikában voltak a vikingek.

(Forrás: BBC)


A figyelmetekbe ajánljuk