lábnyom

Rejtélyes lábnyomok: neandervölgyiek megmásztak egy vulkánt közvetlenül a kitörése után

A különös nyomok Ciampate del Diavolo (ördög lábnyoma) néven ismert ösvényen láthatóak, amelyen a legenda szerint az ördög egyszer végigsétált egy dél-olaszországi vulkán oldalában, és minden egyes lépését örökre megőrizte a térség. Azonban most közzétettek egy érdekes részletet, amely egy kevésbé démoni, de sokkal érdekesebb történetet tárnak fel arról, hogy miképp jöttek létre a furcsa mélyedések.



A jelenségre 2001 óta próbálnak magyarázatot találni a kutatók, ám a legfrissebb kutatások szerint a neandervölgyiek okozhatták a lenyomatokat.

Az elmúlt évek során számos részletes méréseket végeztek.Összesen hatvanhét lábak, kezek és lábak által hagyott bemélyedésről, amelyek mindegyike három különböző, a hegycsúcstól távolodó nyomvonalra oszlik. Tehát feltehetőleg menekültek, azonban az olaszországi intézetek tudósaiból álló csapat közreműködésének köszönhetően további tizennégy lenyomatról számoltak be, amelyek közül néhány nem lefelé, hanem éppen felfelé tartott a hegyen.

A különböző kőzetrétegek radiometriai és geológiai kormeghatározása már megállapította, hogy a lenyomatokat a 350 ezer évvel ezelőtti kitörés nyomán visszamaradt puha hamutakaróba öntötték, így ezek a legrégebbi fennmaradt emberi lábnyomok közé tartoznak.

De kik hagyták ezeket a nyomokat? Sajnos lehetetlen biztosra megmondani az idő által elhasználódott vulkáni üledékbe belenyomott, tompa formák összeválogatása alapján.

De úgy tűnt, hogy legalább öt különböző test van a nyomok mögött. További vizsgálatok segíthetnek a nemek, testtömegek, sőt talán még a magasságukra vonatkozó elképzelések leegyszerűsítésében is.

Mivel azonban a mi Homo sapiens őseink csak 315 000 évvel ezelőtt alakították ki jellegzetes vonásaikat, a kutatók eléggé biztosak benne, hogy nem a saját fajunk tagjai voltak.

A lábnyomok formája pedig egy érdekes lehetőségre utal. A hátsó lábfej széles jellege, a boltozat alacsony emelkedésével gyanúsan hasonlít a Sima de los Huesos "csontgödörben" eltemetett személyek lábára. A 430 ezer éves maradványok gazdái tehát az évek során vita tárgyát képezték, de a legvalószínűbb, hogy neandervölgyiek voltak.


(ScienceAlert)

A figyelmetekbe ajánljuk