iskola

A diákoknak is megterhelő. A koronavírus-járvány negatív pszichológiai hatásait már számos tanulmány dokumentálta, azonban most úgy tűnik, hogy az iskolabezárásoknak legalább egy jelentős pozitív hatása is volt a diákokra.


Egy új svájci tanulmányban a kutatók megállapították, hogy azok a svájci tinédzserek, akik a világjárvány első hullámában, 2020 márciusa és júniusa között az iskolabezárások idején otthon tanultak, jelentősen többet aludtak, mint a bezárás előtt, ami összefüggött a közérzetük egyéb javulásával.

A diákok körülbelül 75 perccel többet aludtak naponta a bezárás alatt

– mondta Oskar Jenni, a Zürichi Egyetem (UZH) gyermekgyógyászati kutatója, majd hozzátette:

Illetve az egészséggel kapcsolatos életminőségük jelentősen javult, és csökkent az alkohol- és koffeinfogyasztásuk

A tanulmányban Jenni és kutatótársai több mint 3600 zürichi középiskolás diákkal végeztek online felmérést, amelyben az alvási szokásaikra vonatkozó kérdések mellett más, az egészséggel és viselkedési jellemzőkkel kapcsolatos kérdéseket is feltettek.

Az eredményeket ezután összehasonlították egy korábbi, 2017-ben, jóval a COVID-19 világjárvány kezdete előtt, több mint 5300 diák körében végzett felméréssel.

Az összehasonlítás azt mutatta, hogy az iskolai hét során az otthon tanuló csoport átlagosan 90 perccel később ébredt, mint a kontrollcsoportba tartozó tinédzserek; ugyanakkor ők is körülbelül 15 perccel később feküdtek le, ami azt jelenti, hogy összességében naponta körülbelül 75 perc alvástöbbletük volt.

Ugyanakkor az otthon tanuló tinik néhány egészséggel kapcsolatos és viselkedési jellemzője is javult, ami arra utal, hogy a napi 75 perc többlet alvás hatására bizonyos dolgokban sokkal jobban érezték magukat.

Az eredmények pedig egyértelműen rámutatnak az iskolakezdés későbbi időpontjának előnyeire.

Legalábbis ezen a ponton valószínűleg nem kellene túlságosan meglepődnünk. Alapvetően évek óta számos tanulmány bizonyítja, hogy az iskolai napnak később kellene kezdődnie. Hiszen akár plusz egy óra alvás sokkal jobb koncentrációs és tanulási képességet eredményezhet.

(ScienceAlert)


A figyelmetekbe ajánljuk