3D-nyomtatott iskola afrikában

3D-nyomtatással épült iskola Afrikában, amely felszámolná az iskolahiányt

Évtizedekkel megrövidülne a hiányzó tantermek megépítése.

Ahol számos afrikai országban, úgy Malawiban is az egyik legégetőbb probléma az iskolahiány. Az UNICEF becslése szerint közel 36 ezer osztályteremre lenne szükség az országban ahhoz, hogy minden gyerek tanulni tudjon. A tőkehiány miatt pedig évtizedek óta rendkívül lassan halad a folyamat. Becslések szerint a hagyományos építési folyamatokkal legalább 70 év kellene ahhoz, hogy a hiányt megszüntessék.

Ez a szám viszont 10 évre is csökkentető a befektetésekkel foglalkozó CDC Group és az építőanyagokat gyártó LafargeHolcim közös vállalata, a 14Trees szerint. Mindezt a ma már egyre elterjedtebb 3D-nyomtatás segítségével.

Hogy nem a levegőbe beszéltek azt jól bizonyítja, hogy rekordgyorsan felhúzták Malawiban a világ első 3D-nyomtatással készült iskoláját. Az építkezéshez mindössze 18 óra kellett, ráadásul az 56 m2 alapterületű épülethez jóval kevesebb anyagot használtak fel, mint a hagyományos munkálatoknál szoktak –nem beszélve arról, hogy jóval környezetkímélőbb is a folyamat.

A munka nem minden része volt robotizálva: az ajtók, ablakok és tetők felszereléséhez emberi kéz kellett, amit a helyiek csináltak meg, így munkát is kaptak.

Az iskolában már júliusban megkezdődött a tanítás, és a tervek szerint a projekt már Kenyában és Zimbabwében is elkezdődött.


A figyelmetekbe ajánljuk