pár
Shutterstock

A gyermektelen nők jobb helyzetben vannak, mint a férfiak

Azok a nők, akik nem vállalnak gyereket többféle szempontból is előnyösebb helyzetben vannak, mint férfi társaik.


Az amerikai népszámlálási hivatal kedden közzétett első ilyen jellegű jelentése szerint az 55 éves, vagy annál idősebb felnőttek közül körülbelül minden hatodik gyermektelen, és a gyermektelen idősebb nők jobb helyzetben vannak, mint a férfiak, ami az egészséget és a jólétet illeti.

A tanulmányt a statisztikai hivatal azért végezte, hogy jobban megértse a gyermektelen felnőtteket, mivel számuk a csökkenő házasságkötési arány és a népesség elöregedése miatt egyre nő. Habár a házasságon kívüli gyermekvállalás egyre gyakoribbá vált a fiatal felnőttek körében.

A kutatás során kiderült, hogy az 55-64 évesek több mint 19%-nak nem volt gyermeke, míg a 65-74 éveseknél ez az arány 15,9%, a 75 éveseknél pedig 10,9% volt.


Ami a fizikai egészséget illeti, a gyermekes férfiak és nők, valamint a gyermektelen nők mintegy háromnegyede mondta, hogy kiváló, nagyon jó vagy egyszerűen jó egészségnek örvend. A gyermektelen férfiak esetében azonban ez az arány alacsonyabb volt, több mint 71%. Emellett a nők nettó fizetése is sokkal magasabbnak bizonyult.

(Phys.org)


A figyelmetekbe ajánljuk