Kékszalag.
HG Media

Befutott az utolsó hajó a Kékszalagon, megvan az Audi Speed Challenge győztese is

Az elmúlt órákban is komoly izgalmaknak lehettek szemtanúi a Kékszalag-rajongók, hiszen mindenki azt találgatta, vajon ki és mikor ér be az utolsó helyen. Végül a Soleil hódította el ezt a címet.


Ugyan a Kékszalag legnagyobb kérdésére már tegnap választ kaptunk, azonban a mai nap is bőven tartogatott érdekességeket.

A nagy szél miatt a csütörtöki 9 órás indulás helyett 11 órakor rajtolt el a mezőny, az MLS Raiffeisen Fifty-fifty pedig 2 órával megdöntve a tavaly felállított rekordját, és 5 óra 3 perc 56 másodperc alatt ért célba.

Az időjárási körülmények miatt természetesen a mezőny többi tagjának is lerövidült a „menetideje”, hiszen péntek délelőtt 11 órára már 380 hajó futott be Balatonfüredre.

Az utolsó hely azonban egészen késő délutánig nem kelt el, ami azért fontos, mivel a Kékszalagon az évek során egyfajta hagyománnyá vált, hogy a győztes csapat bevárja a célban a 48 órás versenyidőn belüli utolsó helyezettet.

Ez a cím végül a Soleil legénységéé lett, akiket az Fifty-fifty versenyzői nagy örömmel és egy üveg pezsgővel fogadtak a célvonalnál.

A Fifty legénységének azonban más dolga is volt a mai nap, hiszen idén is megrendezték az Audi Speed Challenge nevű gyorsulási versenyt.

A megmérettetés során azonban történt egy komolyabb incidens is, mivel a Nanushka-Forestay csapata a viadal során felborult. Ennek okán a versenyt lerövidítették, amit végül szintén az MLS Raiffeisen Fifty-fifty nyert meg 32,55 másodperces idővel.

A Kékszalag-közvetítés banki partnere a Raiffeisen Bank. #felelősbankolás #raiffeisenbank

A figyelmetekbe ajánljuk