A magyar Ciname City-mozik nem fogják vetíteni Trollok második részét
Universal

A magyar Ciname City-mozik nem fogják vetíteni Trollok második részét

A Trollok a világ körül nem kerül a Cinema City műsorlistájára, melynek oka, hogy a mozihálózat és az animációs filmet forgalmazó UIP Duna nem tudott megegyezni a részletekről.


A döntés minden valószínűséggel mindkét fél számára fájdalmas, hiszen az animációs rajzfilm első része is óriási sikernek örvendett, így a folytatás az ősz egyik közönségvárományos filmje lett volna – tudjuk meg az IGN beszámolójából, melyből az is kiderül, hogy 4 évvel ezelőtt, az első Trollok-film közel 150 ezer nézőt csábított be a hazai mozikba. A második rész ugyan ekkora sikerre nem számíthatott volna, ám a családi filmeket még mindig nagy népszerűség veszi körül – a Scooby!-t például már több mint százezren látták.

A Trollok a világ körül nem csak nálunk problémás film: a gyártó az Egyesült Államokban mozi helyett VOD-on akarta bemutatni a filmet, ám a hazai helyzethez a Cinema City PR-igazgatója, Buda Andrea szerint ennek nincs köze.

A figyelmetekbe ajánljuk