Torta pisztáciából? Készítsd el a tökéletes desszertet
Sokak kapásból elutasítják a pisztáciából készült édességeket, mivel a sós rágcsálnivalóra asszociálnak. Ők ezzel a téves gondolatmenettel mondanak le a világ egyik legfinomabb édességéről, ami nem más, mint a pisztáciafagyi, a pisztáciaöntet és a pisztáciatorta.

Most pedig az utóbbihoz mutatunk egy igazán könnyű receptet!

Hozzávalók a tortához:

  • 225 g pisztácia
  • 200 g cukor
  • 3 szétválasztott tojás
  • 1 teáskanál sütőpor
  • fél teáskanálnyi szóda
  • negyed teáskanálnyi só

Hozzávalók a krémhez:

  • 125 ml tejszín
  • 1 evőkanál porcukor

Elkészítése:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, majd egy 23 centiméter átmérőjű tortaformát kivajazunk. Ezután a pisztáciát egy forró vízzel teli serpenyőbe öntjük és kevesebb mint egy percig áztatni hagyjuk ( kb. félpercig). Ha ezzel megvagyunk leszűrjük, száraz konyharuhába terítjük és ledörzsöljük a héját. A pisztáciát és a cukrot robotgép segítségével finomra őröljük.

Ezt követően az őrölt pisztáciát a tojássárgájával és citromhéjjal, sütőporral, a szódabikarbónával és a pici sóval összekeverjük.

A tojásfehérjét szintén a robotgép segítségével kemény habbá verjük, majd egy spatulával a masszához adagoljuk. Ha alaposan összedolgoztuk, akkor a sütőformába kanalazzuk. Az előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. Az idő leteltével tűpróbát végezhetünk, ha a tű tiszta marad miután beleszúrtuk a tésztába, akkor a torta kész van. Ha kivettük a sütőből hagyjuk még 10 percig a tortaformában állni, majd távolítsuk el a sütőforma oldalát.

A tálalás előtt pedig a tejszínt és a cukrot sűrű krémmé dolgozzuk, majd a szeleteket egy kis adag krémmel díszítjük.


Forrás: Torták


A figyelmetekbe ajánljuk