A hibridek felemelkedése és további 9 cool dolog
Ismét összegyűjtöttük az előző hét legérdekesebb tartalmait az internetről: megtudhattuk, miért gondolják azt tudósok, hogy pár év múlva már a hibrid állatok lesznek az uralkodók az Északi-sarkkörön túl, hogy milyen kapcsolat van a torna és a matematika között, valamint, hogy hogyan működhet még mindig a világ legidősebb kalapkészítő üzlete.


Az Erzsébet híd forgalma

Az I. és az V. kerület között, a Duna felett átívelve fekszik a magyar főváros egyik legforgalmasabb hídja, az Erzsébet híd. A délutáni órákban szinte egyetlen olyan perc sincs, amikor autó nélkül láthatnánk Budapest egyik szimbólumát, ezt az állítást pedig tökéletesen alátámasztja az alábbi, Molnár Benedek által készített videó.

Az emberi kaleidoszkóp

Fajunk kreativitása nem ismer határokat – elég például egyetlen tükör és négy táncművész ahhoz, hogy létrejöjjön az igazi emberi kaleidoszkóp.

A világok harca

1938-ban földönkívüli élőlények támadták meg bolygónkat – vagy legalább is ezt gondolták az amerikaiak a rádiót hallgatva. A későbbiekben Oscar-díjjal jutalmazott Orson Welles és egy színészcsoport félbeszakította ugyanis az adást, hogy figyelmeztesse a nyilvánosságot: a bolygót idegenek támadták meg. Az emberek között tömeghisztéria alakult ki, pedig a színészek valójában csak egy forgatókönyvet olvastak fel, amely H.G. Wells Világok harca című regényéből készült.

345 éves kalapkészítő üzlet

A londoni Lock & Co. Hatters 1676 óta tervez és értékesít kiváló minőségű kalapokat. A történelem során hírességeknek és királyi főméltóságoknak készítettek itt fejfedőket, a második világháborúban ellenállt egy bombázásnak, és most a koronavírus-világjárványt is sikeresen átvészelte – ám most először egy időre be kellett zárnia kapuit. De vajon hogy volt képes mindent túlélni a Lock & Co. Hatters? A Business Insider videójából kiderül.

Így buliztunk a 80-as években

Dauertól magasra nőtt hajak, pink, zöld és kék színekben pompázó ruhák, na meg szintipop – nagyjából így lehetne a legegyszerűbben körülírni azt a látványt, ami a 80-as években fogadta a különböző szórakozóhelyekre betérőket. A popkultúra egyik legmeghatározóbb időszaka volt ez, amiről most kaphatunk némi ízelítőt, ha megnézzük a neontalk egyik legújabb videóját.

A gyáróriások ideje

Bár a természetnek inkább tisztulásra lenne szüksége, az elektromos autók forradalmának hajnalán úgy tűnik, nincs más választásunk: hamarosan a lehető legtöbb gigagyárra lesz szükségünk. Hogy pontosan miért? Mert nincs elég akkumulátor a világon a piacra nagy mennyiségben belépő új autók megfelelő áramellátáshoz.

Fizika a torna mögött

Nem elég a hajlékonyság és a ritmusérzék, egy olimpiára készülő tornásznak a matematikával és fizikával is jó viszonyt kell ápolnia. A Wired legújabb videójában Emily Kuhn, egykori válogatott sportoló, valamint a Yale Egyetem doktorandusz hallgatója magyarázza el a sportág számokhoz fűződő kapcsolatát.

A hibridek felemelkedése

Egy vadász 2006-ban lelőtt egy jegesmedvét Kanada egyik Északi-sarkkörön túl eső területén. Vagy legalábbis azt hitte, hogy egy jegesmedvét, a tetemhez érve ugyanis felfedezte, hogy bár az állatnak valóban fehér a bundája, minden egyéb fizikai jegye – a karmai, fejének formája, valamint a hátán található púp – inkább egy grizzlyre hasonlított. A DNS-vizsgálat később bebizonyította, amit sejteni lehetett: a vadász egy hibridet, vagyis egy jegesmedve és grizzly szerelméből született egyedet ejtett el. Ilyenre korábban sosem volt még példa. De vajon, miért gondolják úgy a tudósok, hogy hamarosan ezek az állatok uralják majd az Északi-sarkkört? A Real Science videójából kiderül.

A tenger ereje

„Azért a víz az úr"

– írja Földtámadott a tenger című versében Petőfi Sándor. A discoverocean egyik legfrissebb bejegyzését látva pedig nincs kétségünk: a magyar költőnek igaza volt.

Az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj legjobb pillanatai

Július 24-én, reggel 9 órakor véget ért Európa legnagyobb tókerülő versenye, az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Csapatunk végig kint volt a vízen – figyelemmel kísértük mind az 556 induló hajó teljesítményét, beszámoltunk a közel 160 kilométeres táv viszontagságairól és a több mint 300 befutó csapatról. Legújabb videónkban a verseny legjobb pillanatait mutatjuk be.

A figyelmetekbe ajánljuk