Áttörés a HIV-vírus kezelésében – egy új vakcina hatásos a majmokon

Áttörés a HIV-vírus kezelésében – egy új vakcina hatásos a majmokon

Egy japán kutatócsoport olyan vakcinát hozott létre, amely egy korai kísérlet során képes volt elpusztítani a HIV egy típusát a közönséges makákókban.


Bár a HIV-fertőzés súlyos, megfelelő kezeléssel a kilátások sokkal-sokkal jobbak, mint akkor, mikor a vírus először terjedt el az Egyesült Államokban az 1980-as évek elején.

Az eddigi kezelések azonban eddig nem tudták ténylegesen elpusztítani a vírust, csupán nagymértékben tompítani a számos negatív hatást, amelyet az emberi egészségre gyakorolhat. Ez azonban most változhat. A Tsukuba Primate Research Center japán kutatócsoportja szerint már öt éven belül megkezdődhet az emberi tesztelés, amit jelenleg még majmokon figyeltek meg.

A csapat egy olyan vakcinát fejlesztett ki, amely egy speciális baktériumot használ arra, hogy megerősítsék az immunválaszt. Majd utána egy legyengített AIDS-vírussal kombinálták.

A kísérleti alanyok, a makákók megfertőződtek a majom-HIV-vel, de a tesztek nem tudták kimutatni a vírust. A vírus még azután is nyomtalanul eltűnt a hét tesztalany közül hatnál, hogy egy erősebb vírust adtak be nekik, amely egyébként végzetesnek bizonyulhatott volna.

A kutatók most azt remélik, hogy a gyógyszeres kezelés alatt álló betegektől vett HIV vírust felhasználhatják egy embereknek szánt vakcina létrehozásához.

De nem ez az egyetlen kiemelkedő törekvés a HIV-vakcina kifejlesztésére. Az amerikai székhelyű Moderna gyógyszergyár nemrégiben kezdte meg az mRNS-alapú HIV-vakcina humán kísérleteit, amely ugyanazt a technológiát használja, mint a széles körben alkalmazott COVID-19 vakcina.

A HIV az elmúlt több mint 40 évben folyamatosan a leghalálosabb fertőző betegségek közé tartozott. Az orvostudomány új vívmányainak köszönhetően azonban minden eddiginél több remény van arra, hogy egyszer és mindenkorra legyőzzük a vírust.


(futurism)

A figyelmetekbe ajánljuk