használt Nike cipők bolt
A cég a turkálókhoz hasonló boltokat nyit, amelyeket első körben ők ellenőriznek majd le.

Úgy tűnik a Nike is igyekszik javítani az imidzsén, ahogy egy ideje már egyre több divatmárka is próbálkozik vele – régóta köztudott tény, hogy a divatipar szereplői az egyik legnagyobb környezetszennyezők a világon. A CNN cikkéből kiderül, hogy a mára hétfőn jelentette be, hogy piacra dobja azokat a cipőit, amiket a vásárlók visszaküldtek nekik.

Várhatóan a cipők enyhén kopottak vagy gyári hibásak lesznek, amiket egy fertőtlenítés és tisztítás után kedvezményes áron kívánnak továbbadni majd. Természetesen nem szakadt, koszos lábbelikre kell számítani: a Nike azokat a termékeket értékesítené újra, amelyeket a 60 napos garancián belül küldtek vissza a vásárlók. Mindezt kezdetben 8 üzletben az USA-n belül, de várhatóan az év végére jóval több boltban lesz elérhető az újítás.

A márka közlése szerint széles választék lesz elérhető: a VaporMax, az Air Max és a React termékeiből is lesz a polcokon. A Nike mindezt a fenntartható fejlődés jegyében teszi, hiszen a cél, hogy 2025-ig 70 százalékkal csökkentség az üvegházhatású gázok kibocsátását, és a cég tízszeresére növelné a hasonló termékek piacát.


A figyelmetekbe ajánljuk