Az Adelaide-i Egyetem és a Koppenhágai Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csoport a gyapjas mamut kihalásáig vezető 20 000 éves folyamatot vizsgálta – írja a Phys.org.
Kutatásunk azt mutatja, hogy az ember döntő és krónikus tényezője volt a gyapjas mamutok populációcsökkenésének, és alapvető szerepet játszott a kihalásuk időzítésében és helyében. Számítógépes modellek, fosszíliák és ősi DNS-minták segítségével azonosítottuk azokat a mechanizmusokat és veszélyeket, amelyek szerepet játszottak a gyapjas mamut kezdeti hanyatlásában és későbbi kihalásában
– mondta a tanulmány vezető szerzője Damien Fordham docens, az Adelaide-i Egyetem Környezetvédelmi Intézetének munkatársa.
A gyapjas mamutok elterjedésében és demográfiájában bekövetkezett múltbeli változásoknak a kövületekből és ősi DNS-mintákból azonosított jelei azt mutatják, hogy az emberek egyes régiókban akár 4000 évvel is meggyorsították a gigantikus méretű állatok kihalását.
Tudjuk, hogy az emberek a húsukért, a bőrükért, csontjaikért és az agyaraikért vadásztak a gyapjas mamutokra. Eddig azonban nehéz volt pontosan meghatározni, hogy az éghajlat felmelegedése és az emberi vadászat milyen szerepet játszott az állatok kihalásában
– folytatta Fordham .
A tanulmány azt is kimutatta, hogy a gyapjas mamutok valószínűleg évezredekkel tovább éltek az Északi-sarkvidéken, mint azt a szakemberek korábban gondolták, mivel megfelelő éghajlati viszonyokkal és alacsony emberi sűrűséggel rendelkező kis élőhelyeken voltak megtalálhatóak.
Az Eurázsiában való hosszú távú fennmaradásra vonatkozó megállapításunk egymástól függetlenül megerősíti a nemrégiben közzétett környezeti DNS-bizonyítékokat, amelyek szerint a gyapjas mamutok 5000 évvel ezelőtt Szibériában kóboroltak
– fejtette ki Jeremey Austin docens, az Adelaide-i Egyetem Ausztrál Ős-DNS Központjának munkatársa.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a gyapjas mamut kihalásához vezető út hosszú és tartós volt, a balszerencsés folyamat pedig sok évezreddel a végső kihalási esemény előtt kezdődött.
