egy pohár whisky

Piacra dobták a világ első Dél-Koreában készült whiskyjét

A Ki One, az első olyan single malt, amelyet Dél-Koreában készítenek helyi alapanyagokból, hamarosan pedig öt globális piacon lesz kapható.


A Ki One Tiger Edition az első olyan whisky a maga nemében, amelyet Koreában cefréznek, erjesztenek, desztillálnak és tölgyfahordóban érlelnek. A gyártója, a Three Societies Distillery úgy véli, hogy a whiskyt olyan helyi jellegzetességekkel készítették, amelyekre a koreaiak igazán büszkék lehetnek – számolt be róla a The Drink Business.

Az amerikai tölgyfahordókon kívül, a párlat teljes egészében koreai, hiszen minden más íze hazai termesztésű, így banános és őszibarackos jegyeket kapott. A single malt csepp pedig az elejétől kezdve Dél-Koreában készült.

Ez is érdekelhet: Így készül a legnépszerűbb whisky-koktél, a Penicillin

Az első, 1 506 palackból álló tétel az Egyesült Államokba, Tajvanra, Japánba, Szingapúrba és Hongkongba kerül. Majd a hónap végétől Kanadába és Európába, köztük Skóciába is eljut. A szeszfőzde pincehelyiségében már megvásárolható, ahol a párlat Cask Strength változatát is meg lehet kóstolni.

A 2020 júliusától érlelt koreai whiskyt úgy írják le, hogy tele van tölgyességgel, illetve olyan könnyed akár egy friss gyümölcssaláta.

Ízében vaníliarúd és lédús őszibarack táncol a nyelven, mielőtt a keleti fűszeresség nagy üteme megérkezik. A hosszan elhúzódó fűszerek pedig utat engednek az árpacukornak és a tölgyfának

– olvasható a cég tájékoztatójában, majd Bryan Do, a Three Societies vezérigazgatója elmondta:

Azért választottuk a Ki One nevet whiskynek, mert a koreai nyelvben két jelentése is van: kezdet és remény. Ez a két téma tökéletesen összefoglalja a szellemiségünket, mivel a single malt whisky Koreából a világba vezető útjának kezdetén járunk.

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk