konyak

Rebellis francia konyakkészítő remekműveit kóstolhatjuk a VIRTU Restaurantban

Alexander Gabriel 1989-ben alapította meg Maison Ferrand nevet viselő márkáját, melyet mára a világ egyik legjelentősebb butikpárlat-gyártójaként, valamint a történelmi szeszesitalok mozgalmának megteremtőjeként tartunk számon. A lázadó konyakkészítő legnemesebb termékeinek közreműködésével ismerhetjük most meg a rum- és konyaktörténelem legfontosabb állomásait, valamint az italok elkészítésének hagyományait – mindezt a VIRTU Restaurant eseményén.



Gabriel világhódító útja a 100 százalékban Grande Champagne-ból készülő Ferrand konyakkal kezdődött, amelynek gyökerei több mint négy évszázadra és tíz generációra nyúlnak vissza. De vajon pontosan, hogyan készültek az első konyakok a francia Cognac községében? És előállítási módja miért nem változott semmit az elmúlt 300 évben?

Erre és még sok hasonló kérdésre kaphatunk választ, ha részt veszünk a VIRTU vezetett rum- és konyakkóstolásán, melyet december 20-án, a MOL Campus 28. emeletén található étterem bármenedzsere, Steier Máté, valamint Csiszár Levente, a Ferrand kelet-közép-európai képviselője irányítanak majd.

Az este folyamán a két szakember egy tág spektrumot mutat be a rumokból, a program végén pedig a résztvevők megkóstolhatják a márka alapjául szolgáló konyakot és egy különleges, magyar vonatkozású tételt is.

VIRTU Restaurant

Az eseményről bővebb információkat, valamint a jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalókat az az alábbi linkre kattintva találhatnak az érdeklődők.

A figyelmetekbe ajánljuk