Hoppin' John
Fotó: Shutterstock

Ezt eszik az éjfél után – 4 tradícionális szilveszteri étel a világ különböző tájairól

Az újévet a világ minden kultúrája különféle ételekkel várja, amelyek általában a termékenységet, a hosszú életet és a szerencsét hivatottak jelképezni és bevonzani. Alábbi listánkban négy olyan gasztronómiai különlegességet mutatunk, amelyeket akár mi is elkészíthetünk idén.


Oliebollen, Hollandia

Oliebollen

Fotó: Shutterstock

Hollandiában az oliebollent avagy a holland fánkokat utcai bódékban árusítják hagyományosan szilveszter környékén. Ezek a fánkszerű gombócokat ribizlivel vagy mazsolával spékelik meg, majd a sütés után porcukor kerül a tetejükre.

Ez is érdekelhet: Márciusi újév és a fogadalmak – 6 érdekesség a szilveszterről, amiről eddig nem hallottál!

Tekert hering, Lengyelország és Skandinávia

Tekert heringfalatok

Fotó: Shutterstock

Az Északi-tenger heringállománya miatt Lengyelországban és Skandinávia egyes részein régóta tradíció a savanyított hering mint megszokott szilveszteri étel. A hiedelem szerint jólétet tartogat az új esztendő azok számára, akik fogyasztanak a hagyományos fogásból. Fontos azonban megjegyezni, hogy az étel elkészítése tájegységenként változik: egyesek a pácolt heringet tejszínes mártással, míg mások hagymával fogyasztják.

A lengyel módra készült szilveszteri pácolt heringkészítmény – azaz a Sledzie Marynowane – elkészítése során egész sós heringeket 24 órán át vízben áztatnak, majd ezt hagymával, fűszerrel, cukorral és fehér ecettel egy befőttesüvegbe rakják.
A skandinávoknál ez a hering csak az egyik választható étel az éjféli svédasztalos felhozatalában, ahol füstölt és pácolt halak, valamint pástétomok mellett húsgombócokat is fogyaszhatnak az ünneplő helyiek.

Hoppin' John, USA déli része

Hoppin' John

Fotó: Shutterstock

A Hoppin' John az USA déli részének egyik legfontosabb újévi étele. A sertéshússal ízesített borsóból és rizsből készült fogást leggyakrabban kelkáposztával vagy más főtt zöldségekkel, továbbá kukoricakenyérrel tálalják. Az étel állítólag szerencsét és gazdagságot hoz a következő évben. Az eledel történetét és elnevezését illetően a gyökerek az afrikai és nyugat-indiai hagyományokban keresendők, és valószínűleg a rabszolgák hozták át Észak-Amerikába.

Ezt is olvasd el! A lencsén túl: 6 szerencsehozó étel az újévre

Tamale, Mexikó

Tamale

Fotó: Shutterstock

A tamale egy olyan klasszikus kukoricatészta, amelyet hússal, sajttal és más ízletes kiegészítőkkel töltenek meg, majd banánlevélbe vagy kukoricacsuhéba csomagolnak.

Sok családban nők csoportjai gyűlnek össze, hogy több száz ilyen kis csomagot készítsenek – mindenki a főzési folyamat egy-egy lépéséért felel –, hogy aztán szétosszák a barátoknak, családtagoknak és szomszédoknak egyfajta szerencsecsomagként. Újévkor gyakran tálalják menudóval, amely egy csilis paprikaalapból és marhagyomorból álló leves, amely köztudottan hatásos a másnaposság ellen is.

A figyelmetekbe ajánljuk