A szaglás elvesztését számos betegség és sérülés okozhatja, de hogy ez hogyan befolyásolja az ember ételekkel való kapcsolatát, azt nem értjük pontosan.
Bár csak kevés ember születik veleszületett szagláshiánnyal, sokkal gyakoribb a szaglásvesztés, mint gondolnánk. A szaglás elvesztése gyakori mellékhatása a fejsérülésektől és neurológiai rendellenességektől kezdve egészen bizonyos gyógyszerekig vagy terápiákig, amelyek megzavarják az orrjáratokban lévő receptorokat vagy a belőlük az agyba jeleket küldő idegeket. A légúti fertőzések, szintén kiüthetik a szaglást. A szaglás elvesztése sokak számára még az öregedés rutinszerű velejárója is, mivel az orr receptorai a környezeti irritáló anyagok és toxinok miatt folyamatosan károsodnak, és folyamatos cserét igényelnek, ami egy olyan karbantartási feladat, amelyben a szervezetünk idővel egyre rosszabbul teljesít.
Az elmúlt évtizedekben végzett számos tanulmány szerint minden ötödik felnőttből akár egy is küzd valamilyen fokú szaglásvesztéssel, minden ötödik, ha 80 év felettiekről beszélünk. Az ízérzékelésünk, amelyet a nyelvünkön, a lágy szájpadláson és a felső nyelőcsövünkön található rügyek segítségével érzékelünk, önmagában tompa és alapvető, a keserűség, a sós, a savanyú, az édes és az umami jelenlétének és szintjének érzékelésére szolgáló eszköz. A szaglás ennél összetettebb. A tudósok között élénk vita folyik arról, hogy az ember hány különböző illatot képes érzékelni, a becslések 10 000 és egy trillió között mozognak.
Azt azonban tudjuk, hogy az aromás vegyületek, amelyeket az orrunkkal és a szájüregünk hátsó részén lévő orrjárataink nyílásával érzékelünk, a legtöbb ételnek sok egyedi ízét adják. Sok kutató ragaszkodik ahhoz, hogy a szaglás teszi ki minden élelmiszer ízének 80-90 százalékát. A szaglásvesztett emberekkel végzett tanulmányok azt mutatják, hogy sokan kevesebb örömöt és elégedettséget találnak az ételekben, mint szaglással nem rendelkező társaik. De nem mindenki, aki elszenvedi a szaglás elvesztését, találja egyformán traumatikusnak az élményt, vagy érzi ugyanolyan mértékben elveszett örömét vagy elégedettségét az étkezési élményeivel kapcsolatban. A szaglás elvesztése nem egy monolitikus élmény, vannak szintjei és árnyalatai.
A legtöbb ember az anozmia, a szaglás teljes elvesztése helyett inkább a hyposmiát, a szaglás csökkenését tapasztalja. Sokan tapasztalnak paroszmiát is, egy olyan torzulást, amely miatt az agyuk az egyik illatot egy másik illatként értelmezi. Szép számmal tapasztalhatunk fantoszmiát is, ami olyan torzulás, amely miatt olyan dolgokat érzünk, amelyek nincsenek is ott. A kavarodás pontos jellege a szaglóáramkörök konkrét károsodásától függ. De ezek az áramkörök annyira összetettek, és az elemzési képességünk annyira korlátozott, hogy a szaglásvesztés minden esete valószínűleg teljesen egyedi lesz valamilyen módon, és a lefolyása még a tapasztalt szakértők számára is teljesen kiszámíthatatlan.
(Forrás: SeriousEats)
