brown wooden spoon

Egy 5 éves kísérlet eredményeit összegezve arra jutottak, hogy sokkal egészségesebb, ha cseréljük a sót valamivel, amiben kálium van.


Minden ember sokkal több sót fogyaszt, mint amennyi egészséges lenne számára. A só egyik összetételét, a nátriumot annyira túladagoljuk, hogy az gyakran szívrendszeri zavarokhoz, vagy éppen agyvérzéshez is vezet. Ez pedig nem csak az asztali só használata számít bele főzés közben, hanem mondjuk a számtalan só, pontosabban nátrium, amit azok tartalmaznak.

A gond az, hogy nem igazán volt átfogó kutatás arról, hogy a különböző sópótlók, amik káliummal pótolják a nátrium egy részét, egészségesebb-e az ember számára, egészen mostanáig. Egy 5 éves kínai kutatás ugyanis igen egyértelmű konklúzióra jutott, miszerint mindannyiunknak kevesebb sót kellene fogyasztani.

Jelentkezők egy kísérletben vettek részt, amiben két csapatra lettek osztva, az egyik mintacsoport ugyanúgy használt sót, mint eddig, míg a másik csoportot kérték, hogy használjanak sópótlót és abból is minél kevesebbet. A sima sót fogyasztóknál gyakoribb volt a halál, az agyvérzés és a szívrendszeri problémák.

Vagyis ha elkezdünk átállni mind a különböző kapható sópótló készítményekre, az akár meg is hosszabbíthatja az életünket. Ugyanakkor szükség lenne egyúttal az élemiszeripar együttműködésére, hogy a különböző termékek is kevesebb nátriumot tartalmazzanak, mert az életeket menthet hosszútávon.

(Forrás: ScienceAlert)


A figyelmetekbe ajánljuk