pizza
Fotó: Shutterstock

Nincs szíved kidobni a maradék pizzát? Mutatjuk, mit készíthetsz belőle!

A frissen készült, forró pizzának nincsen párja, az egynapos, hideg változata azonban már sokkal kevésbé hívogató. Létezik viszont egy trükk, amivel a maradék másodpercek alatt egy teljesen új fogássá varázsolható, így nem vész kárba egyetlen morzsa sem.

A Vince gasztronómiai szakportál cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem feltétlenül kell a maradék pizzának a kukában landolnia, hiszen egyetlen apró trükk segítségével tökéletes hozzávalója lehet sok más ételnek. A legegyszerűbb és a legjobb maradékmentő ötlet, ha krutont készítünk belőle. A megkeményedett pizzaszél és a megpuhult tészta így pillanatok alatt új értelmet nyer.

kruton

Fotó: Shutterstock

Ha már főztünk krémlevest, tudjuk, hogy a kruton készítése mennyire egyszerű. Igazából nincs más dolgunk, mint körülbelül két és fél centiméteres kockákra vágni az előző napról megmaradt pizzaszeleteket. Ha ezzel megvagyunk, tegyük át egy tepsibe a kockákat, locsoljuk meg egy kevés olajjal, majd alacsony hőfokra állítva a sütőt pirítsuk addig, amíg aranybarna színűre sülnek. Ha inkább serpenyőben sütnénk, érdemes teflonos verziót választani, így a megolvadt sajtot sem lesz nehéz letakarítani az aljáról.

Pontosan mivel passzol a pizzakruton?

A Cézár-saláta egyik elengedhetetlen eleme a kruton, így ahhoz például tökéletes választás, de remek kísérője lehet bármilyen bazsalikomos, paradicsomos, vagy pestós salátának. Ahogy már említettük, krémlevesekkel is nyugodtan fogyaszthatjuk, de tálaláskor a sajtos tésztára is szórhatunk egy keveset, a még gazdagabb ízvilágért.


A figyelmetekbe ajánljuk