pizzás sült burgonya

Pénztárcabarát vacsora a hétköznapokra: pizzás sült burgonya

Olcsó alapanyagokból is készülhet mennyei vacsora.


Hozzávalók:

  • 4 nagyobb burgonya
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • ½ lilahagyma, apróra vágva
  • 1 gerezd fokhagyma, összezúzva
  • szalámi
  • 400 g konzerv paradicsom
  • ½ csomag bazsalikom
  • 100 g reszelt mozzarella

Elkészítése:

Melegítsük fel a sütőt 200 Celsius-fokra. Mossuk meg a burgonyákat, töröljük meg, majd villával többször szurkáljuk meg. Közvetlenül a sütőlapon egy, esetleg másfél órán át süssük, amíg puha nem lesz. Ha kevés az időnk, szurkáljuk meg villával a burgonyákat, majd csomagoljuk be egy celofán, és 8-10 percig mikrohullámú sütőben magas fokozaton süssük, amíg belül puha nem lesz.

Amíg pedig a krumpli sül, melegítsük fel az olajat egy kis serpenyőben, és pároljuk meg a hagymát, hogy megpuhuljon.

Ezután tegyük hozzá a fokhagymát, a szalámit és főzzük 1-2 percig, majd adjuk hozzá a paradicsomot is. Forraljuk fel, és pároljuk még további 5 percig. Ezt követően fűszerezzük, és keverjük bele a bazsalikom felét. Végül kanalazzuk a tölteléket felhasított burgonyára, majd mindegyik tetejére tegyünk egy jó marék sajtot és a maradék bazsalikomot.


A figyelmetekbe ajánljuk