3500 éves karácsonyi csoda: az ókori Egyiptomig nyúlik vissza a mézeskalács története
A mézeskalács ma az egyik legtipikusabb karácsonyi sütemény: az illata összenőtt a téli ünnepekkel, a figurák és házikók pedig évről évre felbukkannak a konyhákban és a kirakatokban. Könnyű lenne azt hinni, hogy ez egy kifejezetten keresztény ünnephez kötődő hagyomány, valójában azonban több mint 3500 évre, egészen az ókori Egyiptomig vezethető vissza mindaz, amit ma mézeskalács néven ismerünk.
A mézeskalács talán legismertebb irodalmi alakja a szökésben lévő süteményfigura, a Gingerbread Man. A történetet először 1875-ben jegyezték le a St. Nicholas Magazine hasábjain „The Gingerbread Boy (A Mézeskalácsfiú)” címmel. A mese egy magányos házaspárral kezdődik, akik gyermektelenségük miatt egy mézeskalácsból formált fiút sütnek maguknak. A sütemény azonban életre kel, kiugrik a tepsiből, és dalolva menekül mindenki elől, aki el akarja kapni. Végül egy ravasz róka jár túl az eszén, aki nem erővel, hanem megtévesztéssel szerzi meg a falatot.
A motívum nem egyedülálló: számos kultúrában létezik olyan népmese, ahol egy életre kelt étel szökik meg a gazdájától. Másutt kenyértészta, palacsinta vagy hazánkban a kis gömböc indul útnak, miközben sorra ugratja ki a többieket: úgy tűnik, az „elszökött falat” alakja univerzális motívum a falánkság és a hiszékenység témájához kapcsolódóan. A mézeskalácsfiú története ennek a nagyobb folklórhagyománynak a része, amelyben a szereplő mindig túl magabiztos, és végül épp emiatt bukik el.
A sütemény maga azonban jóval régebbi a rókánál és a mesénél. A történészek szerint a gyömbérrel és más fűszerekkel ízesített, mézzel édesített sütemények már i. e. 1500 körül jelen voltak az ókori Egyiptomban. Fáraók sírjában találtak olyan mézes-fűszeres kenyérféléket, amelyek összetétele és funkciója a mai mézeskalács elődjének tekinthető. Ezek a sütemények nem hétköznapi csemegének számítottak, inkább rituális vagy áldozati szerepük volt, és az édesítésre használt méz is ritka, értékes alapanyagnak számított.
A recept később a Földközi-tenger térségén át vándorolt tovább. A források egy 10. századi szerzetest, Nikopoliszi Gergelyt említik, aki 992 körül a görög területekről Franciaországba vitte magával a gyömbéres sütemény egy korai változatát. A középkori Európában a Közel-Keletről érkező fűszerek – például a fahéj, a szerecsendió, az ánizs és a szegfűszeg – fokozatosan beépültek a konyhába, és a mézeskalács is egyre gazdagabb, összetettebb ízvilágot kapott. A ma ismert, sötétebb, melaszos, gyömbéres tésztájú sütemény már ennek a hosszú átalakulási folyamatnak az eredménye.
A figurává formált mézeskalács megjelenése a 16. századhoz köthető: I. Erzsébet angol királynőről maradt fenn az a beszámoló, hogy vendégeit olyan mézeskalácssütikkel lepte meg, amelyek az ő arcvonásaikat mintázták. Ezzel megszületett az „emberalakú” mézeskalács hagyománya, amely később gyermekmesékben és karácsonyi dekorációkban is tovább élt. A téli ünnepkörrel való szorosabb kapcsolat kialakulásának okát többféleképpen magyarázzák: egyesek szerint a gyömbér melegítő hatása miatt vált népszerűvé a hideg hónapokban, mások szerint az tette ünnepivé, hogy a fűszerek és az édesítők sokáig drága, különleges alapanyagoknak számítottak.
Ha tökéletes mézeskalács receptet keresel, itt találod!
(Forrás: Allrecipes)
Olvasd el ezt is!