Mézeskalács házikóval találkozhatunk a Teréz körúton
Zsolnay Kávéház

Mézeskalács házikóval találkozhatunk a Teréz körúton

A Radisson Blu Béke Hotel előterében a karácsony fűszeres, otthonos illata fogadja a vendégeket. A kellemes illat forrása a Zsolnay Kávéház csapata által megálmodott és készített életnagyságú mézeskalács házikó, ami gyermekkorunk mesevilágába repít vissza minket.


2023 legnagyobb karácsonyi attrakciójával, bár kisebb kiadásban, de korábban is találkozhattak már a Zsolnay Kávéház vendégei, a méltán híres kávézó kézműves cukrászcsapata ugyanis minden évben elkészít egy apró mézeskalács-kreációt vendégei számára.

A szakemberek idén szerettek volna egy még látványosabb, maradandó emléket nyújtó adventi szelfiponttal megörvendeztetni a kávéház látogatóit, ezért felépítettek egy életnagyságú, 180 cm magas és 180 cm széles mézeskalács házikót az üzlet sarkán.


Az ötletet a Radisson Blu Béke Hotel minden dolgozója támogatta. Végül több mint két hónap tervezés után valósult meg Tóth Zoltán executive séf irányításával. A kivitelezésben húsznál is több munkatárs vett részt, akik az építéstől és berendezéstől, egészen végüla hangszórók bekötéséig mindenre gondot fordítottak.

Sorra születtek meg a kreatív ötletek, és még lelkesítő beszédekre sem volt szükség, hiszen mindenki szeretett volna részese lenni a kávéház téli meséjének.

Barna László pasty chef elárulta, hogy a házikó építési munkálatai 20 kilogramm windhabbal indultak, amit az előre felépített faházikóra kentek fel. Ez a speciális, ehető ragasztó cukorsziruppal is erősíti a klasszikus, porcukorral felvert tojásfehérjét. A keménnyé száradó, erős ragasztó – amibe beleragasztották a különböző formájú és méretű mézeskalács téglákat, figurákat, cukorkákat – tartós alapot ad az ehető dekorelemeknek.

Találkozhatunk rénszarvassal, mézikével, karácsonyfával és a Mikulással is a házikó dekorációi között. A faház belsejében a Mikulás kis kuckója kapott helyet pár ajándékkal, karácsonyi zenével és szelfiponttal. Nem csak gyermekként hívogató az édes illatot árasztó, embernagyságú házikó puha fotelje, a felnőttek képzelete is könnyen szárnyra kel, hogy végül megérkezzen az Északi-sarkra vagy egyenesen a gyermekszobánk meghitt gondtalanságára.

A mesebeli építmény mellett idén is rendelhető a Zsolnay Kávéház emblematikus, hozzáadott cukrot nem tartalmazó diós és mákos bejglije, valamint az otthoni karácsonyi menüt kiegészítő halászlé és töltött káposzta.

Zsolnay Kávéház

A 2022-ben debütált ünnepi csokoládé mellé idén díszdobozban megvásárolható a Zsolnay-ajándékválogatás is, mely üzleti ajándékként is tökéletes választás lehet. A válogatásban megtalálható a Zsolnay Kávéház kézműves csokoládéja, a háromféle ízt tartalmazó mézválogatás, mini fonott, kézműves kalács és egy üveg kacsa rillette is.

Zsolnay Kávéház

Az ünnepi időszakban azonban nem csak a meseház vagy a sok kézzel készült egyedi cukrászati termék és ajándékdoboz miatt érdemes ellátogatni a Zsolnay Kávéházba.

A Teréz körút meghitt találkozóhelye idén először várja élőzenés karácsonyi büfévacsorával a vendégeket, minden nap más-más hangszeren szólaltatva meg a karácsonyi dallamokat.

December 24-én (18.00-21.00 között) zongora, nagybőgő, dob triumvirátusa emeli az este színvonalát, december 25-én (19.00-22.00 között) hárfazene dédelgeti a lelket, míg december 26-án (19.00-22.00 között) zongoradallam kíséri az ünnepi vacsorát.

A karácsonyi vacsora a Zsolnay Kávéház weboldalán vásárolható meg.

(x)

A figyelmetekbe ajánljuk