A legrégebbi kovászkészítmény keresése kontinenseken és országokon, tudományos laboratóriumokban és könyvtárakban folyik, és az ókori egyiptomiaktól Jézus Krisztusig mindenkit érint.
A világjárvány idején sokan lecsúsztak, és először fedezték fel a kenyérsütés művészetét. Néhányan száraz aktív élesztőt vagy szódabikarbónát használtak a tökéletes kelés eléréséhez, míg mások a kovászos kovászok vad világába csöppentek. De az otthoni pékek nem csak a kenyérkészítés legtermészetesebb formáját tanulták meg - az élő ókort is megcsapolták. A savanyú tésztaindítók, amelyeket gyakran anyatésztának is neveznek, közel 6000 éves múltra tekintenek vissza, amely a világ minden tájára kiterjed, és milliókkal táplálják a bolygót. Ez magával ragadja a kenyérsütőket, tudósokat és kutatókat, akik szeretnék megérteni, hogyan jött létre ez az életelixír, és mitől olyan különleges - különösen, ha az indító gazdája hosszú és mesés múltra tekint vissza
. E lenyűgöző tulajdonságuk miatt a régi starterek szinte misztikus tulajdonsággal bírnak, és a megtalálásuk és a velük való sütés világszerte megragadta az otthoni szakácsokat és a szakembereket. A régi előételek szinte misztikus tulajdonságokkal bírnak. A legrégebbi kovász keresése kontinenseken és országokon, tudományos laboratóriumokban és könyvtárakban folyik, és az ókori egyiptomiaktól Jézus Krisztusig mindenkit érint. Ez a kutatás a bolygó fejlődésének megértésére irányul - élő, lélegző, bugyborékoló kovászos indítók felkutatására, amelyek segítettek a piramisok építésében, táplálták a Római Birodalmat és táplálták az aranylázat. A beavatatlanok számára a kovászos kenyér kovászos indítóval készül.
A kovász egy kovász, amely segít a kenyérnek megkelni, amikor megsütik. A legegyszerűbb magyarázat szerint az elősütő akkor keletkezik, amikor a vizet és a lisztet összekeverjük, és hagyjuk, hogy a levegőben lebegő természetes élesztők és baktériumok egyesüljenek és erjedni kezdjenek. Idővel az élesztő elfogyasztja a lisztben lévő szénhidrátokat, és szén-dioxiddá alakítja őket, ami a kovásznak a buborékokat adja.
Az élesztőhöz hasonlóan a baktérium is szénhidrátot fogyaszt, de buborékok helyett tejsav a mellékterméke, amely a savanyú ízt adja a kovásznak. Az eredmény egy olyan élő szervezet, amely felér egy háziállattal, amely táplálást és gondozást igényel vízzel, liszttel és barátságos növekedési hőmérséklettel. A kovászos kenyér készítésének története, akárcsak az erjedő kovászos indítóanyag buborékos iszapja, homályos. A történészek és régészek szerint a széles körű kenyérkészítés az ókori Egyiptomban indult be igazán, körülbelül 5000-6000 évvel ezelőtt. A sírok és templomok tele vannak hieroglifákkal, amelyeken a földművesek búzát gyűjtöttek és kenyeret sütöttek. De vajon használtak-e az egyiptomiak kenyérsütőgépet?
Bár nem tudni, hogy az egyiptomiak szándékosan használtak-e tényleges startert a kenyérkészítéshez, az akkori pékek talán rábukkantak arra, hogy az előző napi liszt-víz keverék egy részét felhasználják, és beletegyék a másnapi süteménybe. Nevezhetnénk kovásznak, kenyeret készítenek, aztán vesznek egy kicsit a tésztából, és felhasználják a következő adaghoz, bár még mindig tanulják, hogyan kell ezt tömegesen csinálni. A kovászos sütés tényleges bizonyítékáért néhány ezer évet kell előreugrani az ókori Rómába, és elolvasni az idősebb Plinius római történetíró Kr. u. 77 körül keletkezett szövegeit. Ez az első feljegyzett példa a kenyérsütővel történő kovászolásra. Ez az első lejegyzett recept.
Bár a kovászos kovászok története összefonódott az ókori Egyiptommal és Rómával, vajon léteznek-e még ma is az eredeti kovászok leszármazottai? Sajnos nem lehet tudományosan bizonyítani a kovászok korát. Ma már a legfejlettebb eszközöket használjuk az elemzés elvégzéséhez. Neveket tudunk adni a tejsavbaktériumoknak és az élesztőnek, de nem tudjuk megérteni, hogy a kovász milyen idős. Miért? Mivel egy mikroba élete nem tart tovább egy napnál.
(Forrás: BBC)
