jesse eisenberg meg valami másik csávó nézik a számítógépet számítás közben
De csak egy feltétellel vállalná, hogy megírja a folytatást.


Aaron Sorkin legújabb filmjét, a A chicagói 7-ek tárgyalását népszerűsítette a Happy Sad Confused című podcastben, ami október 16-án debütál majd a Netflixen. Ugyanakkor természetesen szóba jött az általa írt Social Network - A közösségi háló, amiért 2011-ben megnyerte a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscart. A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy látva azt, ami a film óta történt a Facebookkal, gondolkodott-e már folytatáson. Sorkinnak pedig már tervei is vannak rá, hogyan vinné tovább Mark Zuckerberg sztoriját a vásznakon.

Szeretném látni azt a filmet és Scott Rudin (a Social Network producere - a szerk.) is szeretné látni. Sok emberrel beszéltem már róla. Rábukkantunk anno a Facebook sötét oldalára.

A folytatás a Facebook egyik befektetőjének, Roger McNamee-nak a Zucked! című könyve alapján készülne. Elégedetlen volt azzal, ahogy a cég nem kezd semmit a platformján terjedő rengeteg dezinformációval, amit jelzett is Zuckerbergnek és Sheryl Sandbergnek, a Facebook CEO-jának. Őket viszont nem érdekelte a dolog, úgyhogy McNamee írt végül egy könyvet arról, mennyire rossz irányba tart a közösségi médiaoldal.

Sandberg és Zuckerberg nem akart semmit sem kezdeni a problémával. A folytatás McNamee-vel végződne a szenátusi meghallgatásán arról, hogyan segít lebontani a Facebook a demokráciát. Hatalmas probléma ez és valamit kezdenünk kell vele.

Ugyanakkor Sorkin elárulta, hogy csakis egy feltétellel vállalja a második részt, ha David Fincher rendezi, akárcsak az elsőt – írja a Collider.

A figyelmetekbe ajánljuk