eufória euphoria rue jules

Már tudjuk, hogy mikor érkezik az Eufória második extra epizódja

A járvány miatt tolódik a második évad, a köztes időt két extraepizóddal próbálja betölteni az HBO. Az első után most a második is kapott premierdátumot.

2019 nagy sikere, az Eufória második évadára jövőig várnunk kell, a koronavírus-járvány miatt ugyanis ennek is tolódott a forgatása, mint sok minden másnak. A csatorna azt találta ki, hogy ezt azzal hidalja majd át, hogy forgat két extra epizódot a jelenlegi körülmények között kevés szereplővel. Ezek még nem a második évad epizódjai, inkább amolyan hidat képeznek a két etap között.

part one: rue

Az első ilyen különleges epizód ott vette fel a vonalat, ahol az évadzáró abbahagyta és egy karácsonyi rész volt. Az epizód végig Rue szempontjából készült, aki végül nem ugrott fel a vonatra Jules után. Eddig csak tippelgetni lehetett, miről fog majd szólni a másik, most kiderült, hogy ugyanarról, csak egy másik nézőpontból gyakorlatilag. Míg az első arra fókuszált, mi történt Rue-val a finálé után, addig a másodikban megtudjuk, hogy Julesszal mi történt a trágár F*ck Anyone Who's Not a Sea Blob címet kapó egy órás epizódban.

Ugyanakkor hagy majd időt az HBO, hogy feldolgozzuk az eddig látottakat, ugyanis jövő évig, egészen pontosan január 24-ig várnunk kell a folytatásra, illetve nekünk, magyaroknak egy nappal tovább az eltérő időzónák miatt. De legalább megvan a következő dolog, amit lehet várni, amíg megérkezik végre a teljes új évad.

Egyébként nem tudni, hogy Rév Marcell lesz-e az operatőre egyelőre a második extra epizódnak is, de valószínű, tekintve, hogy az elsőt ő fényképezte.

(Forrás: AV Club)


A figyelmetekbe ajánljuk