Arisztotelész szerint az emberi tudatosság a legmagasabb fajta. Az elképzelést, miszerint az emberek állnak a tudatosság létrájának legfelsőbb fokán, régóta hordozza az emberiség. Amikor 1543-ban Kopernikusz bebizonyította, hogy nem mi vagyunk az univerzum közepe, kezdett megkérdőjeleződni mindenhatóságunk.
Charles Darwin szelekciós elméletével továbbá bebizonyította, hogy az állatokból fejlődtünk két lábon járó, gondolkodó lényekké.
Erről 1859-ben publikált egy könyvet, A fajok eredete címmel. Azóta is töretlen sikernek örvend a mű. Ma már tudjuk, hogy az élet a bolygónkon 4 milliárd éve kezdődött, mi pedig a csimpánzokból fejlődtünk ki, olyan 6-10 millió évvel ezelőtt. Ezt bizonyítja az is, hogy az ember és a csimpánz DNS-e 99 százalékban megegyezik.
A főemlősökkel emiatt agyi hasonlóságokat is mutatunk.
Christof Koch idegtudós úgy véli, hogy
"a tudat ... valószínűleg jelen van az állatok többségében, de még nagyon egyszerű rendszerekben is jelen lehet, mint például egy baktérium".
Thomas Nagel filozófus híres esszéjében továbbá kifejti, hogy a tudat nagyon sok faj által megosztott, tehát széles körben elterjedt jelenség. Ez a tapasztalat szubjektív jelleggel bír.
Nagel felteszi a kérdést, hogy "Milyen denevérnek lenni?".
Mivel a denevéreknek az emberihez képest különböző érzékszervi apparátusuk van, sokkal inkább a hanglokátorra támaszkodva navigálnak a világban, nem pedig a vizuális rendszer segítségével. Emiatt nagyon nehéz lenne elképzelni, milyen a denevér szubjektív tudatossága.
A filozófus szerint egy tudományos, objektív módszer nem tudná feltárni az állati tudatosságot.
Nagel azonban természetesen tévedhet.
Lehetséges, hogy az emberi érzések és gondolatok tesznek minket tudatossá, olyanná, aki egyénnek érzi magát, és ez sosem volt igaz az állatokra.
John Parrington oxfordi kutató szerint mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mi, emberek negyvenezer év alatt eljutottunk odáig, hogy szondát küldünk a Marsra. Az emberi nyelv, és sajnos a klímaváltozás is bizonyítékok arra, hogy többre vagyunk képesek a többi emlősnél.
(Forrás: Psychology Today)
