A kazah nép gyermeke visszavonul: nem lesz több Borat-film
Sacha Baron Cohen elárulta, hogy Boratként nem fog visszatérni a mozivászonra.

A Borat rajongók feltehetőleg nagyon szomorúak, ám ezen a héten nem csak ők kaptak rossz hírt. Rowan Atkinson is bejelentette, hogy nem hajlandó többé Mr. Bean bőrébe bújni.

A legelső Borat-filmet 2006-ban mutatták be Sacha Baron Cohen főszereplésével, ami óriási sikert aratott. Az álldokumentumfilm- vígjáték görbe tükröt állított Amerika elé, és hétköznapi embereket valamint problémákat sorakoztatott fel benne, ami azonnal megérintette a nézőket. Sokak szerint a legviccesebb film, amit valaha láttak, ám ennek most úgy tűnik örökre vége - legalábbis a színész állítása szerint.

Még a 2020-as második rész sem volt elég ahhoz, hogy meggondolja magát, sőt!

Tavaly a semmiből érkezett a folytatás, ami Donald Trump Amerikáját célozta meg, és szintén hatalmas siker lett, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy Cohen ne mondjon le a népszerű karakterről. Éppen ellenkezőleg. Úgy érzi elérte a célját a filmmel, az emberek pedig megértették a komoly üzenetét, ezért a továbbiakban nem lesz szükség a „kazah nép fehér gyermekére".


Related Articles From Your Site
A figyelmetekbe ajánljuk