Rowan Atkinsont soha többé nem láthatjuk Mr. Beanként

A rajongók legnagyobb bánatára.


Rowan Atkinson neve eggyé forrt Mr. Bean karakterével. Ennek ellenére a színész végleg búcsút intett az általa kreált infantilis brit férfinak, kinek történetein több generáció is könnyesre nevette magát.

Az egész világot meghódította a gyermekded tévéhős, sőt, a mai napig töretlen a sikere. A sorozat után két mozifilmet is készítettek Mr. Bean történeteiből, melyek hihetetlenül nyereségesek voltak, emellett pedig animációs sorozat is készült róla, amit a magyar Varga Stúdió alkothatott meg.

Ám a rajzfilm készítés során – ami már jó pár évvel ezelőtt volt- Atkinson bevallotta, hogy iszonyatosan unja Beant. A színészt rendkívül zavarta, hogy a karakterrel azonosítják, ezért próbálkozott meg más nagyobb szerepekkel is. A legismertebb ezek közül a kétballábas titkos ügynök, Johnny English, ami két folytatást is megért, de akkor sikert nem ért el vele, mint a Mr. Bean szitkommal.

Radio Times nevű lapnak a napokban adott interjújában elmagyarázta mi volt a fő problémája a szereppel:

"Egy karakter hangját felvenni mindig könnyebb, mint a mozgását. Bean pedig az ellenkezője: a hangsúly a mozgáson, a vizualitáson van. Stresszes és kimerítő munka volt eljátszani őt, már alig vártam, hogy végre levethessem magamról a szerepet"

Valamint hozzátette, hogy nem lát rá sok esélyt, hogy a későbbiekben mégis kedvet kapjon a karakterhez, hiszen a mozgás most már egészen mást jelent neki 66 esztendősen, mint 35 évesen, mikor Mr. Beant játszotta.


Forrás: Variety/Index


A figyelmetekbe ajánljuk