gém egy vízilón

Egy zsarnok gém szörfdeszkaként használt egy jámbor vízilovat

Felforgatták az állatvilág eddig ismert törvényeit.


Nagyot mennek idén ősszel a különböző szárnyasok: először egy papagáj miatt le kellett állítani a brazil női labdarugó-válogatott egyik meccsét, mivel a madár úgy döntött, megpihen picit az egyik játékos fején, majd októberben szintén öt papagáj forgatta fel egy komplett vadaspark életét szűnni nem akaró káromkodásaikkal, a hétvégén libák (név szerint: Gőgös, Gúnár, Gedeon és Pötyi) fognak rajthoz állni az első nagy libafutamon,

most pedig egy ravasz gém szörfözött egy vízilovon.

Történt ugyanis, hogy Heinrich Gericke családjával szafari nyaraláson volt a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban, és amíg a többiek az érdekesnek gondolt elefántokat nézték, addig a férfi megpillantotta a kontinens egyik legmeghökkentőbb jelenetét:

egy halálosan nyugodt gém a vízen siklik, úgy hogy sem a szárnyai, sem a lábai nem mozognak.

Az ember rögtön csodát kiáltana, de aztán rájövünk, hogy többről volt szó. A szavanna királya titulust eddig megkérdőjelezhetetlenül az oroszlánoknak címeztük, de mint kiderült, tévesen.

Hiszen az oroszlánok nem használják szörfdeszkának az 1500 kilós vízilovakat.

A videón látható gém viszont hidegvérrel utasította a víz alá az állatot, hogy aztán kényelmesen elfurikáztassa magát, ahová kedve tartotta. A felvétel elején jól látható, ahogy a víziló megpróbál a felszínre jönni, de egy hűvös pillantás elég volt a főnöknek, hogy pillanatokon belül visszaküldje az állatot a víz alá.

A képsorok láttán joggal kérdőjelezhetjük meg az eddig feltételezett hierarchikus rendet az állatvilágban:

A figyelmetekbe ajánljuk