Mi történt a szereplőkkel? Osztálytalálkozó a Doktor House stábjával

Mi történt a szereplőkkel? Osztálytalálkozó a Doktor House stábjával

2004 novemberében került először képernyőre Dr. House című kórházsorozat, melyben Gregory House és diagnoszta csapata sherlocki zsenialitással oldotta meg a legkülönbözőbb orvosi rejtélyeket. A sorozat 8 évadot élt meg, ez idő alatt az egyik legnépszerűbb szériává vált saját kategóriájában. A befejező rész óta már közel tíz év telt el, ezalatt az egykori munkatársak külön utakon folytatták tovább karrierjüket, építették egzisztenciájukat mind szakmai szempontból, mind a magánéletben.


A következőkben egy elképzelt csapattalálkozót tartunk, ahol a tagokról kiderülhet, merre is fújta őket a szél.

Hugh Laurie

A brit származású színésznek már a casting is hozott némi bonyodalmat, hiszen azért, hogy megkapja a látszólag nárcisztikus orvos szerepét meg kellett tanulnia amerikai akcentussal beszélni. Ez olyan hitelesre sikerült, hogy a rendező nem is tudott a turpisságról.

A forgatások során – epizódonként 400 dolláros fizetésével – az egyik legjobban fizetett színészként tartották számon. Játékáért még a kezdeti években Emmy-díjra is jelölték, amit végül nem nyert el, de a későbbiekben két Goldon Globe-díjjal vigasztalhatta magát.

A sorozat befejező epizódját követően feltűnt a Holnapoliszban, a 22-es csapdájában, valamint a 2020-ban megjelent Roadkill című thrillersorozatban is láthattuk.

Magánéletében szintén sikeres, 1989 óta boldog házasságban él, és három gyermeke született, akik közül a legkisebb szintén igyekszik színész babérokra törni.

A műsoron belül többször is megcsillogtatta zenei tehetségét: többek között zongorán, gitáron, dobon, de még szájharmonikán is tud játszani. Két szólóalbuma is megjelent, 2014-ben pedig hazánkba is ellátogatott fellépni.

További érdekesség, hogy írni is szokott, egy Vintage Porschet vezet és több motorja is van, szeret boxolni, zsonglőrködni, valamint kiváló humorista is.

Lisa Edelstain

A kórház igazgatónőjét, a gyönyörű Dr. Lisa Cuddyt keltette életre. A befejező évadra sajnos karakterét ki kellett írni a sorozat történetéből a korábbi szezonokban megszokott magas nézettség ugyanis megcsappant, így csökkenteni kellett a fizetését, amit nem tudott elfogadni.

Búcsúzása után még néhányszor feltűnt a szemünk előtt, például a szintén nagy sikernek örvendő Castle hatodik évadában, illetve ő szólaltatta meg Kyát az Avatar: Korra legendája című animációs történetben. Legutóbb a 2020-ban Dr. Bird's Advice for Sad Poets című filmben láthattunk.

2014-ben keltek egybe párjával, Robert Russellel. 2005-ben a Satellite-díj legjobb női mellékszereplőnek járó elismerését kapta meg.

Robert Sean Leonard

Az 52 éves színész már egészen fiatal kora óta a szakmához tartozik; első feltűnése az 1986-os Atomjáték című akció-vígjátékban volt. Húsz éves korában hatalmas lehetőséget kapott, ugyanis kamerák elé állhatott Robin Williamsszel az Oscar-nyertes Holt költők társasága című film forgatásán.

Nyolc évadon keresztül állandó karakterként alakította a gúnyos és arrogáns doki morális gátakkal bíró jó barátját. Ezzel a játékával a világ újra megismerte a nevét. Állítása szerint sose szeretett főszereplő lenni, viszont remekül ki tudott bontakozni annak a bajtársaként, ugyanis azt jóval szabadabbnak érezte, kevesebb felelősséggel.

2004 után még vállalt kisebb filmes munkákat, de onnantól régi nagy szerelmére, a színházra próbált nagyobb hangsúlyt fektetni. Két évvel ezelőtt láthattuk utoljára a képernyőkön a The Hot Zoneban valamint a The Good Doctorben. Mára visszavonult a szakmától.

2008-ban nősült meg, azóta az édesapaként is igyekszik helytállni, két gyermeke született.

Jesse Spencer

A sármos Dr. Robert Chase szerepében virító fiatal színész a műsor végével egyből egy másik nagysikerű televíziós széria tagja lett, a Lángoló Chicagón dolgozik.

Még mielőtt beválogatták volna a Doktor Houseba, a reptéren futottak össze először későbbi kollégájával, Jennifer Morrisonal. Ketten együtt nagyjából három évig alkottak egy párt, még az eljegyzésig is lejutottak. A rajongók nagy sajnálatára viszont a pár 2007-ben bejelentették jegyességük felbontását.

Spencer jelenlegi kedvesével 2014-ben ismerkedett meg, akit 2019-ben el is jegyzett a perui Andokban, majd 2020 június 27-én keltek egybe egy privát, szűk körű ceremónia keretein belül.

Jennifer Morrison

Jesse Spencerrel való szakításuk után töretlenül folytatták a közös munkát. Későbbi párkapcsolatai hasonlóan nem voltak hosszú életűek: 2009-ben a Szökésből ismert Amaury Nolascóval kezdett járni (ez három évig tartott), 2012-től pedig Sebastian Stannel alkottak párt egy éven keresztül.

Pályafutása a műsor végeztével további sorozatszerepekhez vezetett. Többen ismerhetik fel az Így jártam anyátokkal címmű szitkomból, vagy az Egyszer volt, hol nem voltból. Több nagyszabású mozija között olyan címek tűnnek fel, mint például a SuperFly és a Blackroadsban, de szerepelt a 2019-es Oscar-gála egyik díjazott filmjében, a Botrányban is.

Szerző: Prokaj Tamás

A figyelmetekbe ajánljuk