black bird flying under blue sky during daytime

Ha esetleg valaki nem lennél vele tisztában, a denevér nem madár. Ez a szavazókat nem zavarta.


Új-Zélandban 16 éve szavaztatják meg az állampolgárokkal minden évben az év madarát. Idén rekordszámú 58 ezer szavazat érkezett, az eredmény pedig mindenkit meglepett. Nagyjából 7 ezer szavazattal ugyanis az országban az év madara az új-zélandi hosszúfarkú denevér lett.

Egy nagyon pici denevérfajról van szó, ami kifejlett állapotban nagyjából egy hüvelykujj nagyságú. Új-Zéland egyetlen földi emlőséről van szó, amit jelenleg a kihalás fenyeget. További, széles körben ismert tény róla, hogy nem madár. Ennek ellenére így is kütötte a versenyben a szigetország nagyjából 200 madárfajának mindegyikét.

A döntést felháborodás követte, sokan olcsó trükknek tartották, amivel a denevérek koronavírus-járvány által megtépázott reputációját próbálták javítani, sokan viszont ünnepelték a döntést. Amennyiben kizárják, úgy a tavalyi győztes kakapó nyert volna idén is, ami nagyjából 4 ezer szavazatot kapott. Szóval a döntés mellett szól az is, hogy legalább nem ugyanaz az faj nyert kétszer, azon túl, hogy vicces.

(Forrás: New York Post)


A figyelmetekbe ajánljuk