A Kártyavár, a Mindhunter és a Mank után tovább folytatódik a rendező munkakapcsolata a streaming-céggel.



A Netflix és David Fincher kapcsolata előbbi egyik első sikersorozatával, a Kártyavárral kezdődött, aminek Fincher volt az alkotója és producere, továbbá ő rendezte az első két epizódot is, megadva a széria alaphangját. Annak lezárulta után a Mindhunter című sorozattal folytatódott az együttműködés, aminél Fincher már részben vezetőíró is volt. Ugyanakkor annak vége, a rendező szerint ugyanis nem hozott annyi nézőt, mint amennyibe került és amennyi energiáját felemésztette, úgyhogy nem látja értelmét a folytatásnak.

Közben viszont megvalósíthatta 20 éve dédelgetett filmtervét a streaming óriásnak köszönhetően. Az Aranypolgár születéséről szóló Manket már az ezredforduló óta meg akarta csinálni Fincher, de eddig senki nem látott fantáziát a projektben. Pláne, hogy fekete-fehérben akarta leforgatni személyes projektjét, aminek már elhunyt apja írta még a forgatókönyvét. A Netflix viszont lecsapott rá, a közös munkát pedig olyannyira gyümölcsözőnek tartották, hogy négy éves exkluzív szerződést kötöttek egymással.

Ennek értelmében négy évig a Netflix fizeti Finchert, cserébe a rendező négy évig csak nekik fejleszthet bármit sorozattól filmet. Ez egyébként sajnos azt is jelenti, hogy minden más, nem Netflixes projektje parkolópályára került. A cég egyébként több nagy névnek is kínált korábban hasonló exkluzív szerződést nagyon sok pénzért cserébe. A Grace klinika alkotója, Shonda Rhimes első sorozata karácsonykor érkezik a platformra. A többek között a Ha/Vert és a Kingsmant is író Mark Millar képregényalkotóval is kötöttek egy hasonló szerződést, hogy fejlesszenek Millar műveiből sorozatokat.

Ryan Murphy-vel, az American Horror Story alkotójával is ilyen szerződést kötöttek, Ratched című sorozatát már meg is nézhetjük, hamarosan pedig érkezik The Prom - A végzős bál címmel egy sztárokkal teli musicalje is. Emellett a Trónok harca vezető írópárosa is fog valamit fejleszteni majd a platformra a jövőben.

A Manket egyébként december 4-én debütál a Netflixen, ami Fincher első egészestés filmje a 2014-es Holtodiglan óta. (Forrás: vCNET)

Friss

Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 12.04.

Péntek reggel Cseh Tamás gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy az életünkben minket érő rossz dolgok ellenére, mindig lesznek majd boldogsággal teli pillanataink is.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk