ember laptop mögött

A jelentések szerint a lopott tartalomért 7 millió dollárt fizetettek.


Mint arról mi is beszámoltunk, a CyberPunk 2077 mögött álló fejlesztőcéget, a CD Projekt Redet meghackelték, számtalan fájlját ellopva a cégnek, pénzt követelve értük cserébe. A lopott tartalom közt a CyberPunk 2077 kódjai mellett a Witcher 3 egy korai verzióját is eltulajdonították a tolvajok, akik egy üzenetet hagytak maguk után a cég szerverén.

A CD Projekt Red jelezte, hogy biztonsági mentésekből helyreállították már azt, ami eltűnt, továbbá nem hajlandók fizetni a hackereknek. Úgy tűnik, a tolvajok beismerték a kudarcot, hogy nem fognak látni a fejlesztőségtől egy vasat sem, úgyhogy elkezdték árulni a szerzett zsákmányt a dark weben, az internet azon részén, amit a keresők nem látnak és ezért nyugodtabban lehet illegális ügyleteket bonyolítani.

A jelentések szerint pedig már gazdát is cserélt, méghozzá 7 millió dollárért, vagyis nagyjából 2 milliárd forintnak felel le magyar valutában. Egy aukció során árverezték el a fájlokat, aminél 1 millió dollár volt a belépő összeg, majd 500 ezer dollárral emelkedtek a tétek. Egy kiberbűnözéssel foglalkozó elemző az IGN-nek azt nyilatkozta, hogy az összes lopott dolgot egy csomagban árverezték, nem külön, szóval minden egy ember kezébe kerül, akinek kiléte ismeretlen.


A figyelmetekbe ajánljuk