
A közösségi médiában felkapott úti célok szinte mindig ugyanarra a sorsa jutnak: ami tegnap még idilli, csendes hely volt, ma már túlzsúfolt látványosság. Ez történt az észak-olasz Funes falujával is, amely a Dolomitok egyik legismertebb helyszínének ad otthont, és ahol…

A Halloween-filmeknek köszönhetően Jamie Lee Curtis ma már a horrorfilmek egyik legismertebb arca, de pályája akár egészen másképp is alakulhatott volna. A színésznő nemrégiben arról mesélt, hogy gyerekként majdnem szerepet kapott Az ördögűző című klasszikusban, ám…

Úgy tűnik, egyre komolyabb fordulatokat vesz az Apple és az Európai Unió között zajló jogi csatározás. A tét ezúttal nem más, mint az AirDrop, vagyis az iPhone-ok egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt funkciója, amit az Apple akár teljesen el is távolíthat az uniós készülékekről.
június 15., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Betilthatják az iPhone-ok legnépszerűbb funkcióját Európában
Hamu és Gyémánt

Lengyelország új szabályokat vezetett be a stratégiailag fontos létesítmények fotózásával kapcsolatban, ezek pedig az utazókat is ugyanúgy érintik, mint az állampolgárokat. Mutatjuk a tiltott helyek listáját – érdemes odafigyelnünk, mert súlyos esetben akár 1,9 millió forintnak megfelelő büntetést…
április 30., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Óvatosan fotózzunk ebben az európai országban: akár 1,9…
Hamu és Gyémánt

Hamarosan indulnál Görögországba, de még nem tudod pontosan, hogy milyen ruhadarabokat vigyél magaddal? Egy biztos: ezt a lábbelit jobb, ha be sem pakolod, mert a legfelkapottabb görög látnivalók környékén illegális a viselése.
április 11., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Kevesen tudják, de ezt a cípőtípust tilos viselni…
Hamu és Gyémánt

Ha Mallorcára tervezünk kiruccanást, ne számítsunk arra, hogy Sóller hangulatos utcáit bérelt autónkkal felfedezhetjük. A történelmi városközpont védelme és a forgalom áramlásának javítása érdekében a hatóságok ugyanis megtiltották, hogy a nem helyi lakosok járművei a város nagy részén…
március 08., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Jobb, ha figyelünk! Ebben a spanyol városban csak a helyiek…
Hamu és Gyémánt

Olaszország Calabria régiójában található Belcastro, ami – a legtöbb olasz városhoz hasonlóan – elképesztően gazdag történelmi örökséggel rendelkezik, csodálatos természeti adottságai vannak, a település házaiból pedig árad az igazi itáliai életérzés. Egyetlen dolog azonban hiányzik Belcastróból: a…

A Fodors 2025-ös feketelistája – a fokozatosan növekvő túlturizmus miatt – Mallorcát, Barcelonát és a Kanári-szigeteket vette fel a tiltott zónák közé. Ezeket a desztinációkat az útikalauz szerint idén jobb lesz elkerülni.
január 12., 2025 ● Hamu és Gyémánt
3 közkedvelt spanyol várost is tiltólistára tett egy…
Hamu és Gyémánt

A karácsonyt, vagyis Krisztus születésének napját a történelmi emlékek alapján már a negyedik századtól kezdve széles körben ünnepelték. Az évszázadok során aztán december 25-e vált az év egyik legfontosabb napjává, amit vallástól függetlenül világszerte nagy lakomákkal és ajándékozással töltenek…

Prága városi tanácsa úgy döntött, betiltja a szervezett éjszakai kocsmatúrákat, ugyanis a város a turisták egy másik, kulturáltabb rétegét szeretné megcélozni.
október 18., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Prágában végleg betiltották az éjszakai kocsmatúrákat
Hamu és Gyémánt

Milánó macskaköves utcáin éjszakánként teljesen megszokott a séta közben falatozó turisták látványa. Egy új törvény azonban hamarosan véget vethet ennek: a városvezetés a tervek szerint éjfél után betiltja az elviteles ételek és italok árusítását, írja a CNN.
május 07., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Az egyik legnépszerűbb olasz város korlátozná a pizza…
Hamu és Gyémánt

Szinte mindenki tud mondani egy olyan ételt vagy tárgyat, amiről nem tudja pontosan miért is van száműzve az életünkből. Ez a kérdéskör nemzetközi szinten is jelen van, az alábbi cikkben pedig 7 olyan számunkra hétköznapi dolgot sorolunk fel, ami be van tiltva a világ különböző országaiban.
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
7 hétköznapi dolog, ami be van tiltva a világ különböző…
Hamu és Gyémánt