Devergo üzlet

Az üzletek nagy része kinyitott szerdán, mivel a jogszabályhoz szükséges intézkedéseket előre el tudták intézni.


A héten Magyarország elérte a 2,5 milliós oltási szintet, és a kormányfő bejelentette, hogy újranyithatnak a boltok. Az üzletekben az árukészlet frissítése mellett a kézfertőtlenítők kihelyezéséről is előre kellett gondoskodniuk.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkáraszerint egyes cégeknél a munkaerő megszervezése nehézséget jelenthetett, mivel a kormányzati bejelentés kedden öt óra körül hangzott el. A főtitkár elmondása alapján

„lázas telefonálgatás indult országszerte, kereskedők és alkalmazottak körében, sok üzlet ugyanis szabadságon tartotta a dolgozókat, és nehezen szervezte meg másnapra a megfelelő munkaerőt. Statisztika ugyan még nincs arról, hogy hányan nem nyitottak ki, de a döntő többség ki tudott nyitni"

Vámos úgy véli, ésszerű a létszámkorlát bevezetése a négyzetméterszabály alapján. Az új szabályt időszakonként és üzlettípusonként eltérően tartják be. Van, ahol a kosarak számával és van, ahol elektronikus megoldással határozzák meg. Máshol pedig a biztonsági őr számolja a vásárlókat.

A jogszabály egy vásárlót engedélyez 10 négyzetméterenként, ennek betartása az üzemeltető, kereskedő feladata. A bolton kívüli várakozásnál ugyanakkor be kell tartani a másfél méter távolságot, amit akár felfestéssel is segíthetnek a kereskedők.

Vámos György szerint az üzletekről elmondható, hogy élnek a hosszabb nyitvatartás lehetőségével, mert ez jobban eloszlatja a vásárlókat. Kihangsúlyozta, hogy mindkét intézkedés a járvány elleni védekezést szolgálja, miközben a maszk használata továbbra is kötelező.

A szabályok betartásának ellenőrzésére felhatalmazása van a rendőrségnek, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságának, valamint a jegyzőnek is. A rendőrség már elkezdte az ellenőrzéseket, de egyelőre csak figyelmeztetéseket róttak ki.

(Forrás: Haszon)


A figyelmetekbe ajánljuk