Bezuhant az okostelefon-piac a tavalyi évben
Getty Images Hungary

Bezuhant az okostelefon-piac a tavalyi évben

Mindössze két márka tudta növelni az eladásai számát, de még így is nagyot zuhant az okostelefonok piaca.


Az okostelefonok értékesítése tavaly közel kilenc százalékot zuhant a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállások következtében – derül ki a Digitimes Research elemzéséből.

A legmeredekebb csökkenést 2020 első három hónapjában regisztrálták, amikor az okostelefonok globális szállítása éves szinten mintegy húsz százalékkal csökkent. A piacon az év második negyedévében is kétszámjegyű visszaesés volt tapasztalható, majd egyszámjegyűre csökkent a július-szeptemberi időszakban. A piac az év utolsó három hónapjában kezdett csak fellendülni.

A jelentés szerint 2020-ban 1,24 milliárd telefont adtak el a különböző vállalatok, ami 8,8 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.

Az általános piaci visszaesés ellenére nagy volt a kereslet az 5G-kompatibilis készülékek iránt, köszönhető az új hálózat rohamos terjedésének. Az 5G-s telefonok értékesítése több mint tízszeresére, 280-300 millió darabra nőtt.

Kivételt jelentett két márka, amelyek a piaci trendekkel szemben tudtak teljesíteni: az Apple és a Xiaomi. A két vállalat egyébként éppen a dobogós helyért küzd a gyártók rangsorában.

Unsplash/Arnel Hasanovic

2020-ban mindketten több mint tíz százalékkal tudták növelni az eladásaikat, míg a két legnagyobb gyártó, a Samsung és a Huawei számai kétszámjegyű csökkenést szenvedett el tavaly.

Egyelőre más nagy kutatócégek még nem tettek közzé adatokat a 2020-as évről, de az RT cikke szerint a másik két óriás, az International Data Corporation (IDC) és a Counterpoint is hasonló számokat fog közölni.

A figyelmetekbe ajánljuk