Stork Natasa a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című magyar filmsiker főszereplője kék felsőuhában feltartja a kezeit egy intézményben

Independent Spirit Awardra, a független Oscar-díjként emlegetett díjra jelölték nemzetközi film kategóriában Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjét. A független filmesek díjazására alapított szervezet gáláját április 23-án tartják Kaliforniában.



Ez azért is jelent hatalmas sikert, mert az Independent Spirit Award az Oscar-gála egyik előfutára. Az 1984-ben alapított független díjra eddig három magyar filmet jelöltek: Horvát Lili alkotása előtt Szabó István 1988-as filmjét, a Hanussent, 2016-ban pedig a Saul fiát, amely nem csak ezt, hanem végül az Oscar-díjat is megnyerte.

Hogy Horvát Lili korábban már több rangos elismeréssel jutalmazott filmjének is sikerül-e bekerülnie az Oscarra esélyes nemzetközi alkotások szűkített listájára, az március 15-én derül ki. A neves díjátadót két nappal az Independent Spirit Award jeles eseménye után két nappal, április 25-én tartják.

A valóság és képzelet határán játszódó Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című szerelmesfilmet január 22-én mutatták be az Egyesült Államokban a Greenwich Entertainment forgalmazásában. A magyar filmmű Oscar-kampánya a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg.

via MTI

A figyelmetekbe ajánljuk