Gitanjali Raót vá​lasztotta a Time magazin az első „év gyerekének”

ATime magazin címlapjára nemrég egy tizenöt éves tudós került, őt választották meg ugyanis az év felfedező gyerekének. Gitanjali Rao tett valamit a szennyezett ivóvízkészletek, az opioid addikcó és a cyberbullying ellen is.


A Time magazin 2020-ban Az év gyerekének választotta Gitanjali Rao kolorádói diákot. Rao olyan technológiákat hozott létre, amelyek segítik a világot jobb hellyé változtatni. Gitanjali egyik eszköze például segít azonosítani az ólom mennyiségét az ivóvízben. Egy ugyancsak általa fejlesztett, Chrome kiegészítésként használható applikáció pedig segít detektálni a cyberbullyingot.

Rao 5000 jelölt közül nyerte el Az év gyereke címet. Egy Angelina Jolienak adott interjúban azt mondta,

„Nem úgy nézek ki, mint egy tipikus tudós. Amikor a televízióban látok egy tudóst, az általában egy idős, fehér férfi."

A Time 1927 óta jelöli meg Az év emberét, ám ez volt az első év, amikor létrejött Az év gyereke kategória. Ez azért is történhetett, mert a tavalyi évben Az év embere díjat Greta Thunberg 16 éves aktivista nyerte el – olvasható a Guardian hasábjain.

A figyelmetekbe ajánljuk