Nobel-díj

Színes a lista a Nobel-békedíj nyertesei között.

Megoszlik a díj politikusok és szervezetek között.

Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke pénteken jelentette be, hogy az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) nyerte el az idei Nobel-békedíjat azon erőfeszítéseiért, amelyeket az éhínséget háborús fegyverként való felhasználása ellen tett.

A Világélelmezési Program a Világélelmezési Tanácstól függetlenül, 1963 óta működik az ENSZ és a FAO közös programjaként. Évente csaknem egymilliárd dollár értékű segély elosztását végzi, amelynek forrásait önkéntes (pénzbeli és természetbeni) kormányfelajánlások biztosítják.

Nem ez az első eset, hogy a Nobel-békedíjat nem egyetlen személy kapja, ugyanis a többi díjtól eltérően a békedíjat szervezeteknek is kioszthatja a bizottság.

Így kaphatta meg például 1999-ben az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezete a több kontinensen végzett úttörő humanitárius tevékenységéért vagy 2007-ben a Nukleáris Fegyverek Megsemmisítéséért Küzdő Nemzetközi Mozgalom (ICAN) munkássága, akik felhívták a figyelmet a nukleáris fegyverek felhasználásának következményeire és a mai napig minden erőfeszítéssel a fegyverek szerződésen alapuló betiltásán dolgozik.

Az MTI most összegyűjtötte az 1994 óta kiosztott Nobel-békedíjakat, ahol jól látható, hogy az utóbbi években szinte felváltva díjaztak egyéneket és szervezeteket egyaránt.

MTI

A figyelmetekbe ajánljuk