krém

Kiderült, hogy a vegán arckrémek valóban vegánok-e

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés szerint a natúr, bio vagy vegán megjelölések javarészt joggal szerepelnek az arckrémek csomagolásán.

Egyre több környezet- és egészségtudatos vásárló részesíti előnyben a natúr- és biokozmetikai termékeket, amelyekből folyamatosan bővülő kínálat érhető el az üzletekben.

A zöld termékek iránti fogyasztói igény megnövekedése nem egyszer vonta magával a környezetvédelemmel kapcsolatos túlzó, hamis, megtévesztő állítások elszaporodását.

A vállalkozások azonban a május-júniusi ellenőrzés tapasztalatai szerint tisztességesen járnak el, az árucikkeik természetes összetevőire, környezetkímélő előállítására vonatkozó tájékoztatásuk nagyrészt valós tényeken alapszik.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt vizsgálatban a fogyasztóvédelmi hatóság a gyártótól, tanúsítótól kérte be az adott termék minősítő tanúsítványát vagy egyéb igazoló dokumentumát, majd áttekintette a tanúsítók honlapján közzétett információkat is.

Az ellenőrzésekben érintett 79 bio, natúr vagy vegán jelölésű arckrém közül 27 terméket drogéria vagy áruházláncok forgalmaznak.

A további 28 arckrém webáruházakban, 24 pedig bioboltokban, gyógynövény-szaküzletekben, kozmetikai cikkeket árusító kis- és nagykereskedésekben kapható. A vizsgált termékek közül 27 hazai gyártású.

A gyártók és forgalmazók 75 termék esetében már be is mutatták az állításokat igazoló tanúsítványokat, két arckrémnél azonban ez még folyamatban van.

Egy esetben fordult elő, hogy a címkén szereplő bio megjelölés nem biogazdálkodásból származó, hanem csak növényi eredetű összetevőket takart. A gyártó azonnal intézkedett a megtévesztő megnevezés pontosításáról.

Emellett egyszer fordult elő az, hogy a gyártó nem tudta dokumentumokkal alátámasztani az arckrém címkéjén szereplő állítást, amely szerint az 100 százalékban természetes összetevőket tartalmazna.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondása alapján a vizsgálat kiemelkedő eredménye, hogy tanúsító védjegy jogosulatlan használatával nem találkozott egyáltalán a fogyasztóvédelmi hatóság.

A felülvizsgálat során szeptember végéig kutakodnak a hatóságok a megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok után, elsősorban a környezetbarát, újrahasznosított termékeket árusító és csomagolásmentes boltokban.

(Forrás: MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk