Velencei hangulattal, de zsúfoltság nélkül vár bennünket ez az olasz város
2023-10-20
Velencét ugyan a világ minden szegletében ismerik, azonban van egy közeli „kistestvére” ahová érdemes ellátogatni.
Velence az elmúlt években legtöbbször amiatt szerepelt a hírekben, hogy a város egyszerűen képtelen kezelni az őrült turistaáradatot. A helyi önkormányzat régóta próbál bevezetni egy regisztrációhoz kötött beléptetőrendszert, és most úgy tűnik, hogy jövő év elején végre elindulhat a tesztidőszak.
Ettől függetlenül a gondolák hazája továbbra is meglehetősen zsúfolt lesz, viszont van egy olyan hely, amely szintén fantasztikus látnivalókkal, viszont jóval kisebb tömeggel vár, ez pedig nem más, mint a Velencétől körülbelül fél órára található Treviso.
Ez is érdekelhet: Sokan Velencének hívják ezt a világörökségi helyszínt, pedig semmi köze nincs az olaszokhoz
Treviso azonban nemcsak a kanálisok, hanem az építészete és különböző látványosságok miatt is kiemelkedő helynek számít, itt található például a Fontana Delle Lette nevű szökőkút is, amely 1559 óta boldogítja a helyieket.
Ez esetben a boldogítás szó nem számít túlzásnak, ugyanis volt olyan időszak, amikor a kútból víz helyett bor folyt, ráadásul nem is akármilyen, hanem a szobor egyik melléből fehér, a másikból pedig vörös.
A kanálisok és a szobor mellett továbbá érdemes ellátogatni a Piazza dei Signori nevű térre, amelyet történelmi épületek, éttermek és kávézók vesznek körbe, sokak szerint pedig a hangulata leginkább a velencei Szent Márk térre hajaz.
Amennyiben az ember kulturálódni szeretne, a Tiramisu hazájának hívott Trevisóban erre is van lehetőség: a Cattedrale di San Pietro Apostolóban például Tiziano egyik festményét is meg lehet csodálni.