Amszterdam.

3 népszerű európai város, ahol nemsokára alaposan megdrágulhat az élet

Manapság egyáltalán nem meglepő, hogy egyre drágábbak az utazások, ebben a cikkben azonban 3 olyan várost sorolunk fel, ahol látványosan megnőnek az árak 2024-ben.


Párizs sosem számított olcsónak, azonban az elkövetkezendő hónapok során alaposan felmennek majd az árak a francia fővárosban. Ennek több oka is van, de elsősorban a turistaadó a hibás, ugyanis a város vezetése jövőre 200 százalékkal emelné ezt a díjat – írja a Drive Magazine.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg egy minőségibb hotelben a turistáknak most egy éjszakára fejenként 2000 forintot kellett fizetniük idegenforgalmi adó címén, addig ugyanezért jövőre már 4000 forintot kell kipengetni.

Emellett a 2024-es párizsi olimpiai is alaposan meg fogja dobni az árakat, az elviselhetetlen tömegről pedig ne is beszéljünk.

Ez is érdekelhet: Európán belül Budapesten ússzuk meg legolcsóbban az éttermi számlát

Jövő évtől nemcsak Párizs, hanem Amszterdam is idegenforgalmi adó-emelésre készül. Ez az intézkedés jelentős árnövekedést fog eredményezni, ugyanis egy átlagos szobáért (1 fő/1 éjszaka) eddig 15,25 euró (körülbelül 5900 forint) kellett fizetni, míg jövőre 21,8 eurót (nagyjából 8500 forintot).

A turisták a hajós utak esetében is megérzik majd a változást, ugyanis az adó mértéke 8 euróról (körülbelül háromezer forintról) 11 euróra (megközelítőleg 4300 forintra) fog növekedni.

Velence esetében régóta suttognak egy speciális belépési rendszerről, ugyanis a város évtizedek óta roskadozik a turistáktól – ám eddig nem sikerült megvalósítani ezt a tervet.

Nagyon úgy tűnik, 2024 tavaszi és nyári hétvégéin végre elindítják a tesztprogramot, amely keretében Velencébe látogató turistáknak muszáj lesz regisztrálniuk egy online rendszerben – azoknak, akik egy vendégéjszakát sem töltenek ott, pedig különdíjat is kell fizetniük.

Na de mégis mekkora lesz ez az adó? A turistaadó mértéke a hírek szerint alkalmazkodni fog a különböző szezonokhoz: a kevésbé forgalmas időszakokban 3 eurót (körülbelül 1200 forintot) kérnek majd a belépésért, a csúcsszezonban ez az összeg viszont 10 euróra (nagyjából négyezer forintra) nő majd.


A figyelmetekbe ajánljuk